Kerényi Ádám: Egyre közelebb a siker

Egyéb

2015. július 28. kedd, 15:32

Nagy reményekkel vágott neki a múlt hétvégén az ausztriai futamnak a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám, azonban egy technikai hiba megakadályozta a Tomracing Motorsport versenyzőjét abban, hogy dobogóra állhasson a 2015-ös King of Europe sorozat harmadik állomásán.

Kerényi Ádám nincs elkeseredve, és bízik abban, hogy a hiba kijavítása után a két hét múlva sorra kerülő angliai versenyen már a tudásának megfelelő helyen végez majd, és végre megteheti az első nagy lépést a történelmi címvédés felé.

2015-tomracing-kerenyi_adam2_1

A hétvégén Ausztriában folytatódott az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám Greinbachban szerette volna megkezdenie a hadjáratát a címvédés felé. Eleinte ismerkedett az autóval, majd az első körök után már minden rendben ment, a kvalifikáción a 10. helyet tudta megszerezni.

„Péntek délután rendben kiértünk és felállítottuk a standot. Greinbach a hegyek között van, így folyamatosan figyeltük az időjárás előrejelzést, hiszen nagyon gyorsan tudnak változni a körülmények. Most sem volt másképpen… Szombaton eleinte 33-34 fokos hőség volt, ráadásul az edzéseken eleinte furcsa volt az autó, teljesen megváltozott a motor karakterisztikája, kellett néhány kör mire hozzászoktam. Ez egy elég nehéz pálya, ami nagyon igénybe veszi az autót és pilótát is, de az már jól látszódott, hogy nagyon jó erőben van a gép, és hozza a nagyjából elvárt 750 lóerőt. Sajnos a kvalifikáció alatt leszakadt az ég, ám ennek ellenére a tízedik helyen zártam a 34 fős mezőnyben. De láttuk a másnapi előrejelzést, ami száraz, napos időt jósolt, így nem voltunk elkeseredve, reménykedve vártuk a csatákat”– elevenítette fel Kerényi Ádám.

2015-tomracing-kerenyi_adam6 

Vasárnap aztán kifejezetten jól mentek a tsuiso edzések, majd az első körben túljutott az olasz Massimo Checchin, és ő volt az esélyese a nyolcaddöntőben a szintén olasz Alberto Cona ellen. Ám ekkor jött az újabb, végleges fordulat.

„A technika ördöge megint közbelépett, és valamilyen apró elektromos probléma miatt fel kellett adnunk a versenyt. Pár pontot azért így is sikerült szereznem, de úgy vélem, jóval több volt ebben a versenyben. Két hét múlva megyünk az angol futamra, az autó jól vizsgázott, nem kell semmit alakítanunk rajta. Megkeressük és kijavítjuk a hibát, ami miatt leállt a motor. Alig várom az újabb futamot, máris versenyezni akarok”– jelentette ki a háromszoros Európa-bajnok, aki tavaly nyerni tudott Lydden Hill-ben.

A Tomracing Motorsport csapatfőnöke szerint a technikai gond ellenére elégedettek lehetnek, hiszen Ádám fontos pontokat szerzett, és még egyáltalán nem kell temetni a címvédésről szőtt álmait.

 „A hétvége előtt azt mondtam, ha végre minden összeáll Ádám autóján, akkor mosolyoghatunk a verseny végén. Nos, elég sokáig úgy is tűnt, lesz okunk az örömre, azonban egy elektromos probléma közbeszólt. Sajnos az ilyen hibák most még benne vannak a pakliban, hiszen az idei szezonra egy szinte teljesen új autó épült, aminek még előjöhetnek gyerekbetegségei. Ezt az apró azonban, annál bosszantóbb hibát leszámítva elégedettek lehetünk. Ádám újabb értékes pontokat gyűjtött és az autó is kezd összeállni. Nincs semmi veszve, messze van még a szezon vége”– jelentette ki Miklósy Tamás.

Forrás: www.formula.hu – RSS