Késely Ajna hat év után aranyrévben

Újabb éremözön és végre megvan az arany is: Késely Ajna hat éve hajszolja az (egyéni) Európa-bajnoki címet, és most 800 gyorson nagy fölénnyel győzött. Előtte millimétereken múlt, hogy Molnár Dóra nem nyert 200 háton, ő Szabó-Feltóthy Eszterrel állt a dobogón (második-harmadik), Pádár Niki pedig ha egyetlen századdal is, de bejött harmadiknak 100 gyorson. És aztán jött egy ötödik érem is, totál váratlanul: mixed vegyesváltónk bizonyította, az ötödik helyért is érdemes hajtani, mert két kizárás után végül Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd és Senánszky Petra bronzéremmel a nyakában fényképezkedhetett.

Késely Ajna az elsőrangúan sikerült, aranyhalmozással telt junioresztendők után éveken át hasztalan igyekezett feljutni a csúcsra a felnőttek között. Rendben, egy délelőtti úszásnak hála hivatalosan Európa-bajnoknak mondhatta magát (a 2016-os londoni Eb-n, 4×200-as gyorsváltóban), ám nyilván döntőben akart elsőként a falhoz érni, leginkább egyéniben. 2018-ban járt a legközelebb, ám az olaszok akkoriban verhetetlen metronómja, Simona Quadarella a végén 22 századdal valahogy megelőzte 400 gyorson Glasgow-ban (800-on és 1500-on nem adott esélyt).

Ajna azóta sok mindenen ment keresztül, randa mélységeket járt meg, az edző- és klubváltást követő első mosolygósabb pillanat a római Eb-n adódott, amikor újra dobogóra állhatott (ismét 400-on); ám az igazi áttörés, az igazán felszabadult nevetés most szakadt ki belőle itt, Belgrádban. Hamar egyértelművé vált, hogy ez csakis az ő napja lehet: bár saját bevallása szerint 680 méternél kellett volna robbantania, 400-nál már úgy érezte, ő most megindul, mert igenis ki fogja bírni a hátralévő nyolcszor ötvenet. Simán kibírta, leiskolázta a mezőnyt, csaknem három és fél másodperces előnnyel ért a falhoz (Kapás Bogi hetedikként zárt).

Ajna utána nem mulasztotta el megköszönni edzőjének, Kovács Ottónak, hogy kihozta belőle a legjobbat, miként azt sem, hogy megemlítse Turi Györgyöt, aki az utánpótlás évek alatt mégiscsak megalapozta azt, amire azóta is építeni tud. „Hat éve üldözöm ezt, és most sikerült – mondta utána. – Nyilván nem voltak itt sokan, a helyén tudom kezelni az eredményt is és az időt is, de ettől ez most már mindig így lesz az évkönyvekben, hogy 2024-ben én lettem az Európa-bajnok.”

Ráadásul nem csupán neki jelentett „végre” pillanatot az arany a pályafutása szempontjából, hanem a csapatnak is itt, Belgrádban. Elvégre az esti szeánsz nyitányán női hátúszóinkkal is ugyanaz történt 200-on, mint egy napja a vegyesúszó srácokkal: hiába jutottak a döntőbe első-második idővel, végül a dobogó két oldalsó fokáról integettek. Holott Molnár Dóra szenzációsan úszott, a táv második felén gyönyörűen ment elöl, Szabó-Feltóthy Eszter pedig azok után, hogy ötvennél utolsónak fordult, szokás szerint káprázatosan hajrázott – csakhogy a kettes pályán a portugál Rebelónak jobban jött ki a fal, és 0.07-tel lenyúlta Molnár Dórit.

Ettől még a lányok egy pillanatig nem búslakodtak, Dóri az egyéni csúcsának örült, hozzátéve, „fiatal vagyok, még rengeteg verseny áll előttem, azaz nincs miért bánkódnom, különben is, eggyel feljebb léptem Rómához képest a dobogón”, Szabó-Feltóthy Eszter pedig amiatt tűnt felhőtlenül boldognak, hogy végre nem negyedikként zár egy világversenyen, hanem érmes lett, de még ennél is fontosabbnak vélte az olimpiai felkészülés szempontjából, hogy harmadjára sikerült a legjobb időt úsznia. Korántsem mellesleg, apróbb történeti érdekességként zsinórban negyedszer lett magyar úszó harmadik ezen a távon: Burián Kata két (2018, 2021) és Dóri legutóbbi (2022) bronzérme után most Eszter következett.

Egészen másfajta történeti fejezet Pádár Niki dobogós helyezése 100 gyorson. Egyrészt ő maga sem gondolta volna, hogy épp ezen a távon lesz életében először egyéni érmes felnőtt Eb-n, másrészt a klasszikus számban magyar úszó utoljára 1966-ban (!), azaz 58 éve állt utoljára dobogón (Turóczy Judit, még Utrechtben). Itt a sors picit visszaadta a hátúszásban milliméterekkel elvesztett aranyat – Kiki érme ugyanis egyetlen századon múlott, de a lényeg, hogy megvan. És ami még lényegesebb: ez óriási lökés (és „nagyon jó jel”) a fő szám, a 200 gyors előtt (Ábrahám Minna nyolcadik lett).

Persze, azért picit reméltük, hogy a szegedi kiválóság bejön az első háromba – ugyanakkor a mixed vegyesváltó kapcsán nehezen tudtuk elképzelni, hogy a mi négyesünk dobogós lehet. Aztán mégis összejött, ha kalandos úton is. Merthogy egyébként ötödikként értek a falhoz, ám aztán gyanúsan sokáig tartott, hogy felrakják a táblára a végső sorrendet, azaz egyértelmű volt, nem véletlenül VAR-oznak a bírók. Ebből aztán sosem látott „vérengzés” lett: a lengyeleket a második, a görögöket pedig a harmadik helyről zárták ki. Előbbieknél a mellúszó a falhoz érve delfinezett egyet, utóbbiaknál a gyorsúszó repült –0.04-es reakcióidővel. Tekintettel arra, hogy mindkét esetben kamerás felvételeket elemeztek, a lengyelek óvásának esélye sem lehetett – ellenben a magyar fiúk és lányok óriási viháncolásba kezdtek, hiszen így bronzérmesként zártak (2016 után lett ismét dobogós egy magyar mixed váltó).

Kós Hubert arról beszélt, hogy reméli, ezzel az idénre rendelt „kígyózó hátúszását” letudta, mert saját bevallása szerint a kötélről pattant vissza, ehhez képest az 53-as idő remek. Békési Eszteren látszott, még mindig nehéz felfognia, hogy ez sikerült – mi tagadás, a mellúszó szekciónak tán a Balog-Financsek-Verrasztó-Jakabos-féle kvartett londoni Eb-bronza volt az utolsó sikerélmény… –, Senánszky Petránál viszont érezhető volt, most valami nagyon megindult, hiszen a két hete úszott országos csúcs és olimpiai szint után most már érmes is (a harmadik medencés szakágban lett ezzel Eb-dobogós az uszonyos sikereket követően). Márton Ricsi pedig azt elemezte, hogy ő mindvégig hitt abban, meglesz az érem – ezt Hubi is alátámasztotta –, saját bevallása szerint ennek jegyében lőtte kicsit túl az első ötvenet, de a lényeg, hogy mindenki belerakott mindent, és végül csak elnyerték a jutalmukat ezért.

Mindez azt jelenti, hogy eddig kilenc döntőt rendeztek az Eb-n, ebből nyolcban voltunk érdekeltek (csak férfi 100 mellen nem), és hétben sikerült érmet szerezni (1 arany, 4-4 ezüst és bronz az eddigi mérleg) – kedden egyedül Szabó Szebasztián nem lett dobogós 50 pillangón, miután ötödikként jött be.

Ami pedig az elődöntőket illeti, ebben a fiúk vitték a prímet, 100 gyorson és 200 háton biztos kézzel húzták be a továbbjutást. Németh Nándor igencsak biztató száguldással (48.05) harmadikként, Milák Kristóf (48.26) pedig közvetlenül mögötte, negyedikként finalista (és egyébként ezzel itt is teljesítette az olimpiai szintet) – háton Telegdy Ádám negyedik (1:57.12), Kovács Benedek pedig hatodik (1:57.99) idővel kvalifikált. Egyedül Komoróczy Lorának nem sikerült a finálé (15. lett), igaz, 50 pillén ő már a második úszás lehetőségének is örült.

A magyar döntősök eredményei, 2. nap

Férfiak

50m pillangó: 1. Stergios Bilas (görög) 23.15… 5. Szabó Szebasztián 23.32

Nők

100m gyors: 1. Barbora Seemanova (cseh) 53.50… 3. Pádár Nikolett 54.22… 8. Ábrahám Minna 55.11

800m gyors: 1. Késely Ajna 8:29.96 …7. Kapás Boglárka 8:40.33

200m hát: 1. Camila Rebelo (portugál) 2:08.95, 2. Molnár Dóra 2:09.02, 3. Szabó-Feltóthy Eszter 2:09.21

Mixed

4x100m vegyes váltó: 1. Izrael 3:45.74… 3. Magyarország (Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd, Senánszky Petra – de: Jászó Ádám) 3:48.79

Részletes eredmények:

https://www.omegatiming.com/2024/european-aquatics-championships-swm-live-results

A Késely Ajna hat év után aranyrévben bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.