Kessié: “Minden egyes labdáért harcolunk”

Franck Kessié, a Milan középpályása a Crotone elleni győzelem után elárulta, hogy a csapattársak milyen becenevet adtak neki és beszélt arról is, hogy Stefano Pioli nagyszerű munkát végzett a csapat élén.

A csapat két fordulót követően 6 ponttal áll a bajnokságban és úgy tűnik, hogy folytatódik az előző szezon végén elért kiváló sorozat.

“A csapattársak elnöknek hívnak, mert én vagyok a csapat elnöke, az öltöző feje.” – mondta Kessié mosolyogva a MilanNews-nak, majd folytatta: “Szeretnék köszönetet mondani Piolinak, hogy mindezt sikerült átadnia a csapatnak. Mentálisan jól vagyunk és ez a pályán is látszik. Minden játékos minden egyes labdáért harcol és ez vezet győzelemhez minden meccsen.”

“Folytatnunk kell ezen az úton anélkül, hogy elszállnánk magunktól. Ebben a megfelelő szellemben kell játszanunk egészen a végéig.”

Az elefántcsontparti középpályás az első két fordulóban kiváló teljesítményt nyújtott és az ő nevéhez fűződik a legtöbb sikeres csel (8) a Serie A-ban, továbbá eddig 100 százalékos cselezési mutatója van.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS