Készülőben a vb-törvény

A 2017-es budapesti úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi világbajnokság beruházásainak felgyorsítására tett javaslatot a fideszes Bánki Erik és Gulyás Gergely. Az MTI híre szerint kormánypárti képviselők pénteken nyújtották be az Országgyűlésnek azt az indítványt, amely lehetővé teszi, hogy a rendezvényhez szükséges fejlesztések a rendelkezésre álló kevesebb mint két év alatt megvalósulhassanak.

 

A törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t jelöli ki építtetőként, a beruházásokra vonatkozóan pedig a lehető leggyorsabban lebonyolítható közbeszerzési eljárásforma alkalmazását kéri. Az eljárásokat kivennék a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló kormányrendelet hatálya alól, amivel több hetes határidő-rövidítés érhető el.

A transzparencia és a verseny biztosítása érdekében ugyanakkor az indítvány előírja, hogy minden esetben legalább három ajánlattevőre van szükség, az értékelési szempont pedig a kizárólag legolcsóbb ajánlat lehet. A törvény rendelkezne arról is, hogy a közbeszerzési eljárások lényege és dokumentumai nyilvánosak és megismerhetőek legyenek.

A javaslat sajátos beépítési követelményeket határoz meg a Dagály fürdő területére, ahol egy olyan 5000 férőhelyes uszoda építése szükséges, amely mobil lelátókkal 18 ezer fősre bővíthető. Ugyancsak különleges szabályozást állapít meg az úgynevezett óriás-toronyugrás versenyszám létesítményre, amely ideiglenes lesz. A versenyszám idején várhatóan hajózási korlátolást kell elrendelni a Dunán, így erre vonatkozóan speciális jogosítványokat adnának a kormánynak.

Az előterjesztés kitér az árvízvédelemmel összefüggő feladatokra és kötelezettségekre, valamint a kisajátítási eljárásokra. A beruházás irányítását a kormány döntése alapján az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos látja el, ő tájékoztatáskérési és javaslati jogot kapna.

A fideszes törvényjavaslat 14 fővárosi, 28 balatonfüredi és 2 balatonfűzfői ingatlant érint.

 

Fotó: Szaka József

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.