“Két célkitűzéssel kezdtük a szezont”

Folytatódik a Milan zsúfolt meccsnaptára és a csapat a hónap utolsó mérkőzésén ma este a Torino ellen játszik az olasz bajnokságban. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtt sajtótájékoztatóját, amelyen beszélt a szünetig hátralévő időszakról, a Torinóról, Tommaso Pobega fejlődéséről és Brahim Diaz illetve Sergino Dest állapotáról is.

A SZEZONRÓL
“Két célkitűzéssel kezdtük a szezont: egyrészt a világbajnokság alatti szünetre a lehető legmagasabb pozícióban legyünk a tabellán, másrészt továbbjussunk a Bajnokok Ligája csoportköréből. Sok nagy mérkőzésünk lesz néhány nap alatt, de a csapat jól teljesít. Győzelemre éhes és tehetséges játékosok állnak a rendelkezésemre. Azokat fogom pályára küldeni, akikről azt gondolom, hogy képesek lesznek segíteni megnyerni nekünk ezeket a meccseket. Most a Torino elleni mérkőzés a legfontosabb és felkészültünk, hogy kimenjünk a pályára és megnyerjük. A jó formánk fenntartása érdekében a lehető legtöbb pontot kell szereznünk. Nem lesz sorsdöntő, hogy november 13-án ki fog a tabella első helyén állni, de a szezon végére legalább 85 pontra lesz szükségünk. Minél több mérkőzést nyerünk meg most, annál jobb.”

A TORNÓRÓL
“Ez egy trükkös mérkőzés lesz. A Torino a Veronához és a Monzához képest teljesen más játékstílusban játszik, még akkor is, ha nagyon hasonló a formáció. Mindig izgalmas lehetőség Juric csapatával szembenézni, mert ő egy olyan edző, aki rákényszerít a kreatív megoldásokra. Az ellenfeleink folyamatosan megpróbálnak nyomás alá helyezni bennünket. Tudjuk, hogyan kell kezelnünk ezeket a helyzeteket és meggyőző teljesítményt várok a csapatomtól. Szeretnénk minél hosszabb győzelmi sorozatot összehozni. A Napoli nagyon jól megy, ezért fontos lenne a győzelem számunkra.”

A CSAPATRÓL
“Dest és Brahim is teljesen felépült és mindketten bevethetőek. A lehető legfittebb csapatot fogom játszatni, megvan a kezdőnk. Számos különböző variációs lehetőségünk van mind a kezdők, mind a csereként pályára lépő játékosok terén. A legerősebb csapat fog játszani. Úgy készülünk fel minden mérkőzésre, mintha életünk legnagyobb és legnehezebb mérkőzése lenne.”

PELLEGRIRŐL ÉS POBEGÁRÓL
“Pietro egy nehéz időszakon ment keresztül a Milannál a sérülése és a versenyhelyzet miatt. Hoztunk egy döntést az alapján, hogy mi a legjobb számunkra és a játékosnak egyaránt. Minden jót kívánok neki, mert ő egy szorgalmas srác. Pobega? Sokkal jobb és komplettebb játékosként tért vissza a kölcsönidőszakát követően. Remek szezont futott. Sok játéklehetőséget fog kapni, mert megvannak benne azok a tulajdonságok, amelyekre szükségünk van.”

A JÁTÉKOSOK ÁLLAPOTÁRÓL
“Brahim jól van és a sérülése előtt is jól teljesített. Maignan itt van velünk Milanellóban, folyamatban van a felépülése. Hétfőn konzultációja lesz az orvosokkal és ennek függvényében döntünk arról, hogy milyen ütemben fog visszatérni. Megértem, hogy Milanellón kívül az emberek türelmetlenek De Ketelaeréval szemben, de mi nem vagyunk azok. Megértők és türelmesek vagyunk a fiatal játékosokkal szemben. Charles egy tehetséges srác és ha egy játékosban megvan a kvalitás, a játékintelligencia és a sikerre való éhség, akkor megvan a megfelelő alap. Csak tovább kell folytatnia a kemény munkát. Mindenkinek megvan a saját útja, ahogy Kalulunak is. Ragyogóan teljesített középhátvédként és megbízható játékos. Jól szerepel és folytatnia kell azt, amit csinál. Vranckx és Thiaw is szépen fejlődik, mindketten készen állnak, hogy segítsenek a csapatnak.”

A FEJLŐDÉSRŐL
“A játékosok fejlődése mindig is a legfontosabb szempont volt nekem és a szakmai stábomnak. A legtöbbet akarjuk kihozni belőlük és ez jól sikerül, hiszen nagyszerűen futballoznak. Valójában a játékosok a kulcsfigurák. Nagyon sok dicséret illeti a klubot és a játékosokat, mert elszántak és képesek áldozatokat hozni.”