Két csapat még hiányzik az NB II-ből

Egyelőre 30 csapat nevezését fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága az NB II 2008/2009-es szezonjára, ami azt jelenti, hogy még két együttes hiányzik a mezőnyből.

Az MLSZ hivatalos honlapja szerint ennek az az oka, hogy az élvonalból kizárt FC Sopron csak az NB III-ban szerepelhet (a szabályok értelmében kizárás esetén két osztállyal kell visszasorolni a vétkes klubot), a Dráva csoportból feljutott Szentlőrinc pedig nem vállalta a szereplést a másodosztályban.
   
Érdekesség, hogy három élvonalbeli gárda – Debrecen, Zalaegerszeg, MTK – második csapata is felkerült az NB II-be.
   
Az NB II mezőnyének feltöltéséről az MLSZ elnökségének jövő csütörtöki ülésén döntenek, ezt követően kerül sor a csapatok besorolására a Keleti, illetve Nyugati csoportba.
   
A biztos másodosztályú indulók: Baktalórántháza, Barcs, Békéscsaba, BKV Előre, Bőcs, Budaörs, Cegléd, Dunaújváros, Debrecen II., ESMTK, Ajka, Felcsút, Ferencváros, Gyirmót, Integrál DAC, Jászberény, Kaposvölgye, Kazincbarcika, Kozármisleny, Makó, MTK II., Pécs, Százhalombatta, Tatabánya, Szolnok, Tököl, Pápa, Vác, Vecsés, Zalaegerszeg II.

MTI