Két év múlva visszatér a Nürburgring?

F1

2015. november 5. csütörtök, 12:48

Szerző: Strommer Benjamin

A német pálya, ahol idén rendeztek volna nagydíjat, nem tudott eleget tenni a szerződési kötelezettségeknek, ezért az ország versenye ebben az évben elmaradt. Az illetékesek biztosak benne, hogy 2017-ben megtartják a futamot.

Németország két fő versenypályája, a Nürburgring és Hockenheimring 2008 óta felváltva tartott versenyeket, idén pedig előbbi került sorra, ám a pálya anyagi helyzete miatt nem tudtak eleget tenni a szerződésnek. Megoldásként szóba került, hogy Hockenheim – amely az elmúlt években szintén problémával küzdött, az alacsony látogatószámmal –, megrendezi az idei kiadást, de erre nem vállalkoztak, így megtörtént, ami utoljára 1955-ben: nem tartottak Németországban nagydíjat.

Hockenheim szerepel az előzetes 2016-os versenynaptárban, most pedig a Nürburgring is arról beszélt, hogy a rotációs rendszert folytatva 2017-ben megrendezi saját versenyét.

„Hosszú megbeszéléseket folytattunk idén a Formula-1-gyel kapcsolatban” – nyilatkozott Carsten Schumacher, a pálya vezérigazgatója a Motorsport Total lapnak. „Igazán elkötelezettek voltunk, hogy megtartsuk az idei futamot, sajnálatos, hogy ez nem történt meg. Nem tudtuk vállalni, és nem is vállalnánk a pénzügyi kockázatokat. A Formula-1 helyett egy WEC bajnoki versenyt tartottunk, amely kiemelkedő siker volt.”

„De küzdünk azért, hogy 2017-ben Formula-1-es nagydíjat tartsunk, Bernie Ecclestone-nal pedig célirányos tárgyalásban állunk. A Formula-1 témája nem került le a napirendről. Remélem, hogy a Formula-1 visszatér korábbi erősségéhez, az ára pedig megfelelő lesz” – ejtett el végül egy megjegyzést Schumacher, azt sugallva, hogy az anyagi szempontok a jövőre nézve is kulcsfontosságúak lesznek a Nürburgring számára.

Forrás: www.formula.hu – RSS