Két éves továbbképzési ciklust indít Szövetségünk

Az edzők és játékosok képzésének alapja 2019-től az évi két minicampből álló posztonkénti tábor lesz. Ehhez kötődik az edzői licensz rendszer is.

A MAGYAR AMERIKAI FUTBALL SZÖVETSÉG 2019-2020 KÖZÖTTI KÉPZÉSI CIKLUSA ÉS EZZEL ÖSSZEFÜGGŐ EDZŐI LICENSZ RENDSZERE

Szövetségünk kiemelt törekvése, hogy minél több jól felkészült amerikai futball edző segítse tagszervezeteink munkáját, színvonalas képzést nyújtva játékosainknak. A sportág összetettsége okán szükséges a folyamatos továbbképzés edzőink számára, sőt elvárás velük szemben az önképzés, az ismeretek növelése, az új trendek ismerete. Mivel az ezekhez való hozzájutás nehézkes, az alábbi 2 éves tervet állította össze a Szövetség vezetése és annak Edzői Bizottsága.

KÉPZÉSI TERV

Mivel edzőink képzésre fordítható szabadideje és a Szövetség anyagi lehetőségei is korlátozottak, a képzéseket gördülő rendszerű mini clinicek és az azokhoz kapcsolódó elméleti képzések rendszerében kívánjuk megvalósítani.

Fontosnak tartjuk, hogy a játékosok és edzők minden tagszervezetből képviseltessék magukat az eseményeken, hogy a tudást az adott posztokon szereplő játékosaik és edzőik közösen szerezhessék meg.

Évente két mini clinicet szervez és rendez 2019-től a MAFSZ, minden esetben külföldi edzők bevonásával. A két éves időkeretben tehát négy clinicre kerül sor, melyek alatt minden posztot és az amerikai futball minél több vonatkozását sorra kerítjük a képzéseken. Az év eleji képzés a február végi időszakban, az év végi a november végi időszakban kerül megrendezésre.

A clinicek az alábbi tematikával épülnek fel, szombat-vasárnapi programmal:

Szombat:

09:30-12:00: edzés

13:30-15:30: elméleti képzés

16:30-18:30: edzés

Vasárnap:

9:30-12:00: edzés

13:30-15:00: elméleti képzés

15:30-18:00: edzés

Posztonkénti bontás:

2019 február 23-24: LB-RB (a helyszín Diósd)

2019 november: QB-WR-DB

2020 február: OL-DL

2020 november: Special Team

EDZŐI LICENSZ RENDSZER ÉS CLINIC RÉSZVÉTEL

A képzéseken való részvétel a játékosok és edzők számára ingyenes, a szállást és étkezést a résztvevők egyénileg oldják meg.

2020-tól kerül bevezetésre az edzői licensz rendszer. Ekkortól csak azok a magyar edzők rendelkeznek majd érvényes edzői licenszel, akik rendelkeznek a sporttörvényi előírás szerinti végzettséggel, illetve az előző évi képzések legalább egyikén részt vettek. Ennek hiányában az edző nem vehet részt hivatalos edzői minőségben a mérkőzéseken egy korosztályban sem, nem kap érvényes licenszt a következő bajnoki évre. Az újonnan bekapcsolódó edzők, edzőjelöltek 2020-tól az első clinic időpontjáig ideiglenes licenszt kaphatnak, illetve igazolt akadályoztatás esetén külön eljárásban is kérhető ideiglenes licensz. A tengerentúli edzőkre a kötelező képzéseken való részvétel nem vonatkozik.

AFTCA-1_FINLAND_EVENT

Minden clinicre köteles minden tagszervezet legalább egy felnőtt korú játékost delegálni posztonként, aki az edzéseken aktívan részt vesz. Tagszervezetenként minimum 1, maximum 2 játékos delegálható posztonként (az edzők száma nem korlátozott). Ennek célja, hogy a posztonkénti fejlődést, ismeretszerzést minden tagszervezethez eljuttassuk akkor is, ha az adott clinicen edzővel nem tudja magát a tagszervezet képviseltetni. Lehetőség szerint mentor szerepet is betöltő, rutinosabb játékosokat várunk, akik a fiatalabbak edzésmunkáját segíthetik majd csapataiknál. A kötelezettség megszegése pénzbüntetést és egyéb szankciót von maga után.

Mivel a képzésen limitált számú játékos jelenhet meg tagszervezetenként, Szövetségünk továbbra is támogatja egyéb minitáborok szervezését, ahol korlátlan számban vehetnek részt a képzésen az érdeklődők.

Forrás: http://mafsz.org – RSS