Hosszú Katinka és Pulai Bence győzelemmel kezdett a legendás római úszóviadalon, a Sette Collin – Kapás Bolgárka és Gyurta Dániel ezüstéremig, Kis Gergő pedig bronzig jutott a Foro Italicóban.
Hosszú Katinka szokás szerint végigúszta az étlapot Rómában is: négy számban döntőzött, az egyik ,,új szerelmet” jelentő, a múlt héten országos csúcsot hozó távon, 400 gyorson gyűjtötte be az aranyérmet, mégpedig 4:05.92-vel, ami mutatja, nem csupán kifutott eredmény volt a monte-carló-i országos rekord (4:05.51). Katka mögött másodikként az ex-csúcstartó, Kapás Boglárka érkezett másodikként – az irdatlanul hosszú kihagyás, a súlyos betegség leküzdése után igazán nagyszerűnek mondható Bogi visszatérése egy ilyen komoly nemzetközi viadalon.
Katkára visszatérve, a további három számban kevesebb vizet zavart, 100 pillangón lett ötödik, míg a két sprinttávon, 50 gyorson és háton egyaránt nyolcadikként zárt. Háton egyébként – mi tagadás, még valamivel katasztrofálisabb módon, mint ahogy húsz évvel ezelőtt, a világbajnokságon Egerszegi Krisztina rajtolt, s lett végül ötödik 100-on – elég randán lecsúszott a lába a rajtnál, a totálisan kifacsarodottra sikerült mozdulatot később némi iróniával a twitterre is kitette Katka, ,,Íme, az új rajtom” megjegyzéssel…
A nap másik sikerét Pulai Bence aratta: elképesztően éles versenyben sikerült győznie 100 pillangón: az első négy 6 századon belül ért a falhoz, Bence 4 századdal korábban, mint az olimpiai ezüstérmes orosz Korotyshkin, illetve az olasz Codia (ők kéz a kézben lettek másodikok), negyedikként pedig a német Deibler csapott a célba, két századdal lemaradva a ,,holtversenyzők” mögött.
Gyurta Dani 100 mellen egy szolid 1:00.32-vel és ezüstéremmel kezdett, ami biztató ahhoz képest, hogy igazából először mutatta meg magát az idén – itt a litván Griderius Titenis győzött; amúgy nem rossz hír, hogy Dani százon megelőzte a fő távján, 200-on az elmúlt időszakban igencsak emberkedő német Koch-t.
A nap ötödik érmét Kis Gergő szállította, aki 800-on lett harmadik két örök olasz riválisa, Paltrinieri és Detti mögött – mindhármat 8 percen belül voltak, ami jó hír ebben az időszakban.
Este még Bernek Péter döntőzött s lett ötödik 400 gyorson – utóbbi távon ismét mutatott valamit klasszisából a német Paul Biedermann, aki, akárcsak 2009-ben, nyerte a számot, igaz, az akkor felállított, és sokak szerint jó ideig megközelíthetetlen világrekordjától 6.70 másodperccel elmaradva.
Sajnos, a következő két nap kavalkádjából kimarad Cseh László: világklasszisunk vállfájdalmai miatt úgy döntött, nem feltétlenül baj, ha kivételesen nem minden út vezet Rómába – és otthon maradt.

fotó: Giorgio Scala
A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.




