Két korábbi MTK-játékos is pályára lépett a Serie A zárófordulójában

Kosznovszky 19 évesen debütált a Serie A-ban. A tehetséges középpályás öt évig volt a Sándor Károly Akadémia növendéke, 2019-ben igazolt a Parmába, ahol a Primavera csapatban rendszeresen pályára lépett.

Balog Botond már “rutinos” Serie A-játékosnak számít. A 18 éves védőnek a mostani volt a harmadik bajnokija az olasz élvonalban és egy kupamérkőzésen is játszott. Balogh ezt megelőzően négy évig futballozott az MTK utánpótlásában.