Két napig Telkiben bizonyíthatnak a 13-14 éves tehetségek

Kedden és szerdán rendezik meg Telkiben az MLSZ megyei tehetségközpontjaiban az idény során kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosok kiválasztó tornáját.

A tehetségközpontokat 2016 elején indította el az MLSZ, a projekt célja, hogy a 12-14 éves korosztály legtehetségesebb hazai labdarúgói egységes, minőségi képzést kapjanak, és 15 éves korukra a megfelelő technikai, taktikai és fizikai készségek birtokában álljanak az első szövetségi szinten működő utánpótlás-válogatott, az U15-ös együttes rendelkezésére.

A program megyei szinten zajlik, Budapesten és Pest megyében két-két, a többi megyében egy-egy tehetségközpont alakult meg, melyekben egységes edzésmunkával képzik a régiók legígéretesebb futballistapalántáit. Az elmúlt idényben három korosztályban (U12, U13, U14) kétheti rendszerességgel gyakoroltak a tehetségközpontokban az ország legígéretesebb fiatal játékosai, majd a múlt héten a tehetségközpontokat négy régióra osztva U14-es tornákat rendezett az MLSZ. A tornákon megfigyelőként részt vettek az MLSZ szövetségi edzői is, akik a gyerekek foglalkoztatásáért felelős szakemberekkel közösen választották ki azt a száz játékost, akik kedden és szerdán Telkiben adnak számot tudásukról.

A négy régióból érkező csapatok a két nap során egymás ellen lépnek pályára, és a mérkőzéseket követően a mutatott teljesítményükkel meggyőzhetik az MLSZ szövetségi edzőit arról, hogy helyük van az új U15-ös magyar válogatott korosztály soron következő edzőtáborában.

– A következő két nap az egyik legfontosabb időszaka és állomása a tehetségközponti programnak, ugyanis a legjobb U14-es korosztályú játékosok most szembesülnek először azzal, hogy mit is jelent Telkiben, a szövetség edzőcentrumában címeres mezben pályára lépni, valamint szövetségi edzők előtt bizonyítani. A program egyik kimondott célja, hogy a korosztályos válogatottak munkájának légkörével, hangulatával, és szakmai anyagával minél előbb megismerkedhessenek ezek a gyerekek, erre pedig minden körülmény adott lesz az előttünk álló két napban – mondta Rédei Norbert, MLSZ Utánpótlás Koordinátor, Tehetségközponti programvezető

Forrás: www.mlsz.hu – RSS