Kétkapuk a naplementében

Ma U20-as válogatottainknak kétkapuk szerepeltek a programban. A fiúk a Miskolccal, a lányok az ausztrálokkal gyűrték egymást…

20150813ketkap01

Nagyüzem volt délután a Margitszigeten. A fiúk kezdték, a Széchyben a férfi Ob I újonc együttesével, a Miskolccal kétkapuztak. A Horkai György által dirigált együttes monstre felkészülésének végéhez közeleg, de vannak még mit csiszolni az együttesen, mint halhattuk a kapitány szavait a gyakorlás közben. A szakvezető tudott újat mondani még tanítványainak, mind támadásban, mind pedig védekezésben eléggé vehemensen magyarázott. Néha dicsért és egy-egy szép akciónál elismerően bólogatott, néha pedig szúrós szemmel dorgálta le játékosait. A miskolci tréner már jóval finomabb volt játékosaival, és ő inkább a nyugodtságot sugározta. Sike József tehette is ezt, hiszen még bő másfél hónap van a bajnokság kezdetéig.

20150813ketkap02

A fiú kétkapu után, a lányokon volt a sor, hiszen Petrovics Mátyás együttese az auszrálokkal készül a jövő hét elején esedékes voloszi vb-re. A mérkőzés ugye, ahogy az előző is új szabályok szerint folyt, a gyorsabb játékban láthattunk szép megmozdulásokat. A gyakorlás végén azonban már lankadt a figyelem a csajoknál, ami az eredményben is meglátszott, hiszen az auszik egyre feljebb zárkóztak. A találkozón egyelőre jóval nagyobb figyelem hárult a gyakorlásra, mint az eredmény számszerűségére.

Már kezdtük magunk mögött hagyni a medencéket és a Wembleyt, ekkor azonban feltűnt Zantleitner Tamás, amint magyaráz tanítványainak a Hajós nyitott 33-asban…

Sz. B:

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS