Ketten már a négyben

A százpontos álomhatárt is átlépő Vasas Akadémia, valamint a Soproni Darazsak Akadémia is bejutott a kiemelt leány-kadetbajnokság elődöntőjébe a nyolcas finálé első napján.

Lakner Gábor Csütörtök reggel kilenckor feldobták a labdát a fővárosi Gabányi-csarnokban, azzal elkezdődött a kiemelt leány-kadetbajnokság nyolcas döntője. Az első nap nem hozott komolyabb meglepetést, bár volt együttes, amely közel járt a bravúrhoz.

Sopron-Kecskemét leány kadet kosár

A soproniak nagyot küzdöttek a kecskemétiekkel  •  Forrás: kosarsport.hu

Az első napon a B csoport szereplői dupláztak – pénteken az A jelű négyes tagjai játszanak kétszer – és a kvartett két favoritja rögtön biztosította is a helyét az elődöntőben. A Soproni Darazsak Akadémia kicsit nehezebben vette az akadályt, a Szolnoki Sportcentrum ellen még könnyedén nyert 66-48-ra, a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia azonban alaposan megizzasztotta. A második negyedben átvették az irányítást a juniordöntő legjobbja, Gereben Lívia vezette kecskemétiek, a soproniak azonban nagy küzdelemben végül fordítani tudtak, és 64-60-ra győztek.

A Vasas Akadémia két fölényes sikerrel biztosította a helyét a négy között, a Kecskemétet 88-36-ra, a Szolnokot 104–48-ra ütötte ki. A Sopron és a Vasas pénteken a csoportelsőségért – és vélhetően a Csata DSE elkerüléséért – játszik egymással. Komoly változásnak kellene történnie egyetlen éjszaka leforgása alatt, hogy ne utóbbi győzzön.

Az A csoportban a Csata DSE bemutatkozásként 85-50-re nyert a DVTK-ÉLKSK ellen, a Rátgéber Akadémia pedig óriási küzdelemben – pontszegény mérkőzésen – 55-49-re felülmúlta a BEAC-Újbudát. Ebben a csoportban még minden nyitott, de a két esélyes lépéselőnybe került.

A statisztikák és a részletes program elérhető a szövetség honlapján.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS