Kettős magyar győzelem 150 centiméteren

Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny első napja, hiszen magyar himnusszal záródott a nap harmadik versenyszáma is, a 25.000 euro összdíjazású Longines világranglista pontot adó 150 centiméterre kiírt kiemelt versenyszám. A szám egyben minősítő is a vasárnapi nagydíjra, melyre a 30 legjobb lovas kvalifikálta magát, köztük 13 hazai versenyzővel.

Ezért is nagyszerű az eredmény, hogy ilyen erős nemzetközi mezőnyben is helyt álltak lovasaink, hiszen ifj. Tóth László nagy csatában fantasztikus időt lovagolva tudott győzedelmeskedni magyar tenyésztésű lovával, Rádiháza Echoval, a második helyre szorítva az ötszörös magyar bajnokot, Horváth Balázst fiatal kancájával, PM Chaccerával.

01toth-1200x660

02horvathbalazs

Harmadik helyen a bulgárok nagyágyúja, a kétszeres olimpikon lovas, Rossen Raitchev végzett, megelőzve a magyar tulajdonú lóval versenyző szlovák versenyzőt, Andrey Hollyt.

3rossen-raitchev2

Ötödik helyen egy cseh versenyző, mégpedig Ondrej Zvara végzett, a hatodikon pedig románia színeiben az előző versenyszámban is helyezett Andrea Herck.

Az utánpótlás korosztály is évről-évre erősödik, hiszen a 19 éves Jármy Vince háromból három hibátlan pályát lovagolva az első nap, az értékes hetedik helyet tudta megszerezni a nap legmagasabb versenyszámában Quirosa nyergében.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

 

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS