Kezdődhet a kapitányi keringő

ferfi valogatott belgrad02

Nem lesz egyszerű dolga az új kapitánynak. Egy biztosnak tűnik, magyar szakvezető ülhet le Benedek Tibor helyére.

Fehér sapkában a remek védőmunkát bemutató újonc, Manhercz Krisztián (Fotó: MTI)

ki irányítja majd a válogatottat (Fotó: MTI)

Mint ismeretes a Magyar Vízilabda Szövetség pályázatot írt ki a férfi szövetségi kapitányi posztra.

„Pályázatot írunk ki a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára, nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel, mint négy évvel ezelőtt és bízunk benne, hogy olyan pályázók lesznek, akik közül választva jó döntést hoz majd a szövetség december 15-én – kezdte a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. – Átbeszéltük a pályázat előnyeit, esetleges hátrányait, aztán a feltételeket, amelyek mentén lehet pályázni. Ezek közül az egyik pont, hogy az elnökség hozzájárul ahhoz, hogy ha olyan jelentkező van, akinek aktuálisan van klubmunkája, az 2017. május 31-ig elláthatja azt is. A versenynaptárt nézve addig maximum 10-12 edzésnapja lehet a válogatottnak, ez pedig összeegyeztethető a klubmunkával. Így ez nem lehet akadály egy esetleg jó pályázó előtt, és ami szintén fontos, egyik egyesület sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy szezon közben kelljen új edzőt találnia.” – fogalmazott Kemény Dénes a waterpolo.hu-nak a döntés után.

A pályázatokat december 9-éig kell benyújtani, majd 15-én ismét összeül az elnökség és kapitányt választ. A két időpont között Kemény Dénes minden jelölttel találkozik és meghallgatja, majd beszámol az elnökségnek.

A várható pályázók között lehet: Cseh Sándor, Dabrowski Norbert, Gyöngyösi András, Vad Lajos és Vincze Balázs.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS