Kézilabda: A németeké a junior korona

image

A július 30-án véget ért görögországi férfi junior világbajnokságon Németország megvédte két évvel korábban megszerzett címét. A 17. helyen végzett magyar válogatott szereplését Juhász István, a szövetség szakmai igazgatója értékelte.

A világbajnok német juniorválogatott
 A legjelentősebb sportági utánpótlás világtorna eredményei alapján Európa továbbra is őrzi domináns szerepét a férfi kézilabdázásban, de figyelemre méltó, hogy a legjobb nyolc közé bekerült két észak-afrikai válogatott nem elégedett meg a negyeddöntővel. Az egymás ellen vívott bronzcsatában Egyiptom legyőzésével Tunézia szerezte meg a harmadik helyet.

A finálét a címvédő német és az Európa-bajnok dán együttes vívta egymással, és akárcsak két évvel korábban, ez alkalommal is meggyőző különbséggel az egyébként tavalyi Eb-4. germánok diadalmaskodtak. A közvetlen élmezőnyt követő négyesben olyan sportági nagyhatalmak képviselői találhatók, mint Spanyolország, Franciaország, Svédország, valamint a korosztály tavalyi kontinensbajnoka, Szlovénia.

A 17. helyen záró magyar együttest a továbbjutástól megfosztó csoportellenfelek a 24-es mezőny első felében végeztek: a spanyolok az ötödik, a svédek a hetedik, a portugálok a kilencedik helyre pozícionálták magukat és még Irán is elcsípte a számára különösen előkelő 12. helyet, nem mellesleg olyan neves rivális, mint Oroszország előtt.

A magyar válogatott szereplését Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója eképpen értékelte:

– A kiindulási alappal kell kezdenünk. Ez a csapat tavaly nem jutott ki az Európa-bajnokságra, miután a selejtezőben a házigazda Izraeltől és Horvátországtól is vereséget szenvedett. Ehhez képest mindenképpen előrelépésnek számított, hogy a fiúk az idén januárban, a belgiumi kvalifikációs tornán Lengyelország, Románia és a rendezők együttesének megelőzésével megszerezte az egyetlen továbbjutó helyet és ezzel kiharcolta a világbajnoki részvételt. Más kérdés, hogy a bravúrhoz kis szerencse is kellett, hiszen az első három csapat körbeveréséből mi jöttünk ki a legjobban.

A cikk folytatódik a www.utanpotlassport.hu weboldalon. Kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.