Immár 40 éve annak, hogy a magyar férfi kézilabda válogatott 1983-ban, Amszterdamban, máig is emlékezetes, hatalmas csatában kivívta az 1984-es olimpián való részvétel jogát. Az eredmény ma már elképzelhetetlen, pedig igaz: nemzeti együttesünk 12-12-re végzett az akkori NSZK ellen, s a döntetlen kiharcolásához a németek 12. gólját követő középkezdéstől számítva mindössze 8 másodperce maradt válogatottunknak az egyenlítésre. Ez a negyedik labdaérintést követően sikerült Őri Péter passzából, a törött csuklójáról a meccsekre a gipszet rendszeresen levevő Kenyeres Józsefnek.
Horváth Gábor (fotó: jochapress)
Los Angeles végül számunkra csak kimaradt, a következő állomást az 1986-os, Svájcban megrendezett világbajnokság jelentette. Ez a torna visszafelé is igazolta: a magyar válogatottnak igenis főszerep juthatott volna Los Angelesben, hiszen a három és fél évig Kovács Lászlóval készült, az utolsó félévre Mocsai Lajos irányítása alá került válogatott a vb-n sorra legyőzte ellenfeleit, és csak az akkori időszak legsikeresebb együttese, Jugoszlávia tudta megállítani Kovács Pétert és társait. (24-22).
Ebben a kiemelkedően szerepelt csapatban ott volt a veszprémi Horváth Gábor (68) is, akivel az új veszprémi uszodában sikerült összehozni egy személyes beszélgetést. A kézilabdás pályafutását kapusként kezdő, ám később önmagát elsősorban jobbszélsőként megjelölő Horváth (aki gyakran feltűnt a jobboldali átlövő helyén is) némiképp meglepődött a megkeresésen, hiszen 2015 óta semmiféle kapcsolata nincs szeretett sportágával.
– Itt, Veszprémben ismerkedtem a kézilabdázással a Dózsa György Általános iskolában, ahol még rendszeresen a kapuban álltam. Ott Eisenbeck István testnevelőmtől kaptam az első leckéket. Később a Lovassy Gimnázium csapatával ezüstérmet nyertünk a középiskolás országos bajnokságban, ahol Németh Csaba, a szakmunkásképzőben pedig Dongó Elemér testnevelő tanár irányított bennünket. Játék közben igyekeztem figyelni, kitől mit érdemes átvenni. Elsősorban az itt előttem játszott jobbszélsőt, Sényi Lászlót említeném, utána a honvédosokat és a fehérvári Szondi játékosait igyekeztem feltérképezni. Nekem egyébként soha senki nem mondta, hogy tehetséges vagyok.
– A Veszprémi Dózsából, Borsi Lőrinc edzőtől került át az Építőkbe…
– Amelyet 1977-től folyamatosan építgetett Hajnal Csaba, a csapat „kitalálója”. Hajnal érdemei elvitathatatlanok, nélküle talán soha nem lett volna élvonalbeli csapata Veszprémnek! Ebben a felfutásban komoly része van az akkori edzőnek, Kiss Szilárdnak is. A megyei bajnokságból indultunk és minden évben léptünk egyet felfelé. A legnagyobb nevek közül említeném Molnár Gyulát, Kocsis Pált, Bartalos Bélát, akik nagy erősítéseket jelentettek számunkra. Kiss Szilárd edzőnknek pedig az egész csapat sokat köszönhet! Ő alakította ki a védekezésünket, támadásban pedig különös súlyt helyezett az indítások betanítására. Volt olyan alkalom, hogy egy edzésen hetvenszer kellett villámrajtot vennem, majd Bartalos Bélával találtam szemben magamat. Ő pedig védett, amit tudott…
– Mi volt Horváth Gábornak az erőssége?
– A lövéseim színessége, változatossága, a kiszámíthatatlanság. Én honosítottam meg például a heteseknél a „pöttyintett” lövéseket, amelyeknél minden hókusz-pókusz nélkül a kapus lába mellé pöttyintettem a labdát. De a „cunderezésben” is úttörőnek számítottam. A legfőbb posztomhoz, a szélsőjátékhoz sem ragaszkodtam görcsösen, mivel gyakran lőttem „felkanyarodásból”, miként – ha kellett – játszottam átlövőt, beállót, de még irányítót is!
– A magyar válogatottban több edző keze alatt is megfordult, ezekre a szakemberekre miként emlékezik vissza?
Kovács László (fotó: jochapress)
– Faludi Mihálynál nagyon kötött pozíciók voltak, ő ragaszkodott bizonyos játékrendszerek szigorú megtartásához. Kovács Lászlónál sokkal több tere lehetett az egyéni elképzeléseknek, az improvizációnak. Mocsai Lajos alatt játszottam a legkevesebbet, de én alapvetően mindenkivel jól kijöttem, megtaláltam a közös hangot. A legnagyobb élményt természetesen a svájci világbajnokság jelentette, azt az érmet nagyon féltve őrzöm, annál is inkább, mivel a férfi válogatottunk azóta sem ért el hasonló sikert. A döntőig minden ment, akár a karikacsapás, de a fináléban kiütközött a rutinbeli különbség. Ők már számos világversenyen döntőben is játszhattak, mi pedig még a közelébe sem kerültünk ennek.
– És a válogatottbeli játszótársakkal milyen volt a kapcsolata?
– Mondhatom, hogy emberileg és szakmailag egyaránt jó. Gyurka Jani, Fodor Jancsi, Kovács Misi, Őri Peti, Szabó Sonka, Iváncsik Misi vagy éppen Kovács Péter, számomra mindenki egyforma volt. Kovács Péterre mindenki hallgatott – gyakran még az edzők is. Azt azért csak elmondanám, hogy én vagyok az egyetlen, veszprémi születésű játékos, aki a megyei bajnokságból indulva eljutott a világbajnoki döntőig.
– Az 1988-as, szöuli olimpián már nem volt ott, így egy ötkarikás 4. helyezéssel kevesebb van a sikerlistáján.
– Oda is kijuthattam volna, de az év tavaszán, az NDK elleni felkészülési meccsünkön Achillesin-szakadást szenvedtem. Az elutazásra már játékra alkalmas voltam, de az utolsó napokban mégis itthon maradtam.
– Közben Ön már javában külföldön játszott.
Joósz Attila (fotó: jochapress)
– Pontosabban Ausztriában. Joósz Attilával együtt mentünk Kremsbe, ahol négy évet húztam le, majd még egy évre átmentem St. Pöltenbe, ahol Szilágyi Pista volt a vezetőedző. Kremsben azért éreztem magamat jobban, mert az egy kitűnő bortermő vidék, finom boraik voltak…
– Közben „átugrottunk” egy olyan szituációt, amelyik döntően befolyásolta a korábbi klubjával volt kapcsolatát.
– A pontos okot máig sem tudom. Ami tény, 2015-ben elnökváltás volt a klub élén, bizonyos anyagi kérdések is előtérbe kerültek, s végül engem, mint elnökségi tagot „találtak” meg. A végső szakítást végül az okozta, hogy a Flensburg elleni BL-meccsen a VIP-páholyból testi erő alkalmazásával taszigáltak ki. Azóta nem voltam az Arénában, csak messziről drukkolok a csapatnak. Annak azért jobban örülnék, ha helyi kötődésű játékosok is pályára léphetnének, de így is szorítok a sikereikért. Nem tagadom, az a fajta csapatépítés, amivel a Ferencváros férfi és női vonalon is próbálkozik, közelebb áll hozzám, mint a veszprémi szisztéma.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 2
