Kézilabda, Karácsony kupa: A szlovákok elleni győzelemmel kezdtek a magyarok

image

A szlovákiai Karácsony-kupa kézilabda tornán az EB-re készülő magyar válogatott Szlovákia ellen lépett pályára.

Parádésan kezdett a válogatott, Iváncsik Gergő vezérletével 8-2-re vezetett a 10. percben, így Heister Zoltán időt kért, és a szlovákok rendezték soraikat, és a félidő második felére felzárkóztak, így többnyire két gólos volt a magyar előny, végül Harsányi szünet előtt pár másodperccel alakította 16-13-ra az állást.

Kiegyenlített maradt a játék szünet után is, két-három gólos magyar előnyt mutatott az eredményjelző folyamatosan, Fazekast pedig Tatai váltotta a magyar kapuban. 25-22-nél kettős emberhátrányba kerültünk, de Halász így is betalált.

Az utolsó három perc három gólos magyar vezetéssel kezdődött, amikor emberhátrányban is labdát szereztünk, és egy jó lerohanást követően Balogh betalált, majd a szlovákok ellőtték a labdát. Mocsai Lajos 27-23-as magyar vezetésnél kért időt két perccel a vége előtt, és nyugodt, de aktív játékra biztatta sajátjait.

Zubai megszerezte első gólját, majd Rábek talált be az utolsó perc előtt. Halász lőtte a 29. magyar gólt, így vita nélküli győzelemmel kezdte a tornát a magyar válogatott házigazdák ellen.

" Örülök neki, hogy több játékosnak is lehetőséget tudtunk adni, hogy nívós ellenféllel szemben pályára léphessen, és szokja a nemzetközi mérkőzések atmoszféráját. Tisztességes, becsületes játékkal, sokszor emberhátrányban kézilabdázva tudtunk nyerni.

Erős a cseh és a lengyel válogatott is, ellenük is igyekszünk kipróbálni az eddig kevesebb lehetőséget kapó válogatott játékosokat, de természetesen lehetőseink szerint mindig a győzelem a célunk" – nyilatkozta a mérkőzés után Mocsai Lajos a Sport Tv-nek.

Eredmények:
Karácsony Kupa, 1. forduló:
SZLOVÁKIA-MAGYARORSZÁG 25-29 (13-16), Érsekújvár, játékvezetők: Mandak, Rudinsky (szlovákok)
SZLOVÁKIA: Kovacin, Zernovic (kapusok), Adamcik, Antl, Dudás, Duris 1, Hruscák 1, Kasagranda 3, Kleis 2, Kopco, Kuchalik 4, Mikéci 1, Rábek 6 (2), Szapu 3, M. Urban, Vadkerti G. 4
MAGYARORSZÁG: Fazekas, Tatai (kapusok), Ancsin 3, Balogh 2, Császár 5, Gulyás 1, Halász 3, Harsányi 4 (2), Ilyés, Iváncsik G. 5, Lékai 3, Lele, Sándor 1, Schuch, Vadkerti A. 1, Zubai 1
Kiállítások: 6, ill. 18 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
Lengyelország-Csehország 33-32 (11-17)

A további program:
szerda (Nagyszombat):
Magyarország-Csehország 16 ó
Szlovákia-Lengyelország 18:30 ó

csütörtök (Galgóc):

Magyarország-Lengyelország 16 ó
Szlovákia-Csehország 18:30 ó