Kézilabdagála: helyszínmódosítás!

kezilabda.jpg

Az eredetileg kijelölt Kossuth tér helyett a Körcsarnokban rendezik meg jövő kedden a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) gáláját.

Erről az öt parlamenti párt és az MKSZ egyeztetése alapján született döntés, amelyet csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek.
A módosításra azért került sor, mert a fesztivál előkészületei egybeestek volna az elhíresült "balatonőszödi beszéd" nyilvánosságra kerülésének évfordulójával, illetve maga a gála pedig a Magyar Televízió ostromával, és több csoportosulás arra kérte a szövetséget, változtasson helyszínt. Ráadásul – a gála szervezői szerint – a meteorológiai előrejelzések alapján az időjárás sem kedvezett volna a szabadtéri eseménynek.
A mintegy ötórásra tervezett programban fellép – többek között – a női, a parlamenti, a szenior és a médiaválogatott, lesznek továbbá korosztályos mérkőzések, szivacs- és csörgőlabda-bemutató is.

MTI