Ki állítja be Rich Froning elképesztő rekordját?

Ki állítja be Rich Froning elképesztő rekordját?
Kormány Sport

Sokan azt mondják, hogy Rich Froning egyedülálló eredményeit nem lehet felülmúlni. Ő az az atléta, aki egymást követő négy évben, 2011 és 2014 között megnyerte a CrossFit Gamest. Ezt a teljesítményt eddig senki sem tudta lemásolni, ám idén Froning honfitársa Mat Fraser, minden bizonnyal megkísérli a lehetetlent.

Mat Fraser már egészen gyerekkora óta tudatosan sportolói pályára készült. Más választása nem is nagyon volt, hiszen olimpiai műkorcsolyázó szülein keresztül, már korán megismerhette a profi versenyközeget. Ezen információk tudatában nem csoda, hogy a kicsi Mathew álma, szintén az ötkarikás játékok megnyerése volt. A tehetséges fiú 12 éves korában kezdett el súlyemeléssel foglalkozni, és 2009-ben mindössze 19 évesen már a junior nemzeti bajnoki címet is elhódította. Ugyanebben az évben a felfelé szárnyaló karrier egy komoly hátsérülés miatt félbeszakadt és Mat visszavonulásra kényszerült. Ami a súlyemelő sportnak veszteség lett, ugyanaz a történés viszont a CrossFit társadalom szerencséjévé vált.

A kiváló versenyző 2014-ben indult először a Games-en és rögtön a második helyet sikerült megcsípnie, ami mellet az év felfedezettje díjat is bezsebelte. A 2015-ös szezonban szintén a dobogó második fokáig küzdötte fel magát, ami nem kis teljesítmény, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy ekkortájt még nem minden területen hozta ki magából a 100 százalékot. Ismerősei elmondása szerint, Mat 2015 előtt nem igazán foglalkozott például a korszerű diéták betartásával. Nem egyszer előfordult, hogy a versenyek előtt megevett egy doboz jégkrémet egy ültő helyében, vagy éppen fél tucat fánkkal melegített be a következő napra. Aztán hirtelen valami átkapcsolt benne. Lehet pont jókor jött a 2015-ös „pofon” amit Ben Smith-től szenvedett el.

A közönség 2016-tól kezdve egy totálisan kicserélt és új motivációkkal felvértezett atlétát csodálhatott. Fraser rövid idő alatt közel 5 kilogrammtól szabadult meg, és teljesen más elánnal dogozott tovább, a céljai elérésének érdekében. A sok erőfeszítés pedig meghozta a gyümölcsét, mert a 2016-os Games-t, addig soha nem látott történelmi nagyságú pontkülönbséggel nyerte meg. Ezt követően 2017-ben és 2018-ban is az övé lett a legfényesebb érem, úgyhogy Rich Froning kezdheti félteni a „minden idők legfittebb embere” címet, amit még korábban ajánlottak neki. Ha Mat idén is győzedelmeskedik (amire elég jó esély van), már egyenlő lesz az állás és az amerikai még csak most van pályája csúcsán.

És, hogy mi motiválja a háromszoros győztest?

“Szeretnék büszke lenni magamra és szeretném, ha a családom is büszke lenne rám. De vannak olyan napok is, amikor emlékeztetnem kell magamat, hogy ez egyben a munkám is. Szóval muszáj jónak lennem különben a megélhetésem is veszélybe kerülhet. Ami viszont a legnagyobb motivációt adja, azok a történetek, amiket egy napon a gyerekeimnek mesélhetek majd el. Nem akarom majd azt mesélni nekik, hogy apu ott volt és részt vett a versenyen. Azt akarom elmesélni, hogy Én nyertem, mert Én voltam a legjobb! Szóval ennyi, jó sztorikat akarok és egy jó életet, ennyi az egész.”

Jelen pillanatban is tart még az Open (kvalifikációs időszak), de az összetett lista elején már most Fraser az első, míg Rich Froning „csak” a tizedik helyen szerénykedik. Persze ebben a sportban semmi sem biztos és a nyári végső döntőig még sok idő fog eltelni, de úgy tűnik az elmúlt évek egyik, ha nem a legizgalmasabb viadala közeledik.

Forrás: games-assets.crossfit.com, cdn.shopify.com, coffeeordie.com