Olvasom kiváló kollégám, Ballai Attila hosszas és részletes elemző írását a Nemzeti Sport szombati számában, amelynek központjában az a Kim Rasmussen áll, aki – legjobb tudomásom szerint – a valaha volt magyar női kézilabda kapitányok közül a legszerényebb eredménysort tudhatja a magáénak.
Kim Rasmussen
Az összegző írásból rengeteget lehet megtudni erről a dán úriemberről, aki annak dacára nem tudott sehol hosszabb távon megmaradni, hogy voltak elvitathatatlan és elég komoly sikerei is.
Az egyetlen kivételt a magyar női kézilabda válogatott jelenti Rasmussen munkahelyei között. A legjobb, negyvenes éveiben járt dán szakember 2016-tól négy esztendőre kapott megbízatást, amely időszak összesített magyar mérlege minden, csak nem elfogadható.
Mindez fel is van tételesen sorolva a Nemzeti Sport szombati számában megjelent írásban. Arról pedig minden, a sportágat valamilyen szinten követő és ismerő sportbarát tud, miként vesztette el az akkor sorsdöntőnek ítélt erőpróbát válogatottunk Romániával szemben. A 16-10-es félidei magyar vezetés még semmit nem garantált, de ahogy az előny fogyott, az már sejtetett valamit a sikeres edző valódi szakmai képességeiről. Az 56. percben ért el hősünk a csúcspontra, amikor kétperces büntetést harcolt ki ismételt reklamációjával, s ez az emberhátrány meg is alapozta a románok győzelmét.
A magyar szövetség miután Rasmussent az EHF mindenféle, a kézilabdázáshoz köthető tevékenységtől eltiltotta, kényszerhelyzetében felmondott a dán edzőnek, aki mostanra a bírságon kapott első fokon számára kedvező ítéletet.
Ez a per még nyilván hosszan elfolydogál még és egyébként is. Engem a bírósági ügy végső eredménye mellett sokkal jobban érdekelne az, hogy a három év egyértelműen negatív eredménysorával a háta mögött hogy lehetett olyan arcátlan előállni a szerződése hosszabbításának igényével. Nem a vb után, hanem előtte! És láss csodát: az igen gyengécske kapitánnyal a szövetség további négyéves megállapodást kötött a kapitányi teendők ellátására! E döntés mögött valakinek vagy valakiknek konkrétan ott kellett állnia, aki(k) kardoskodtak azért, hogy végső elszámolás helyett Rasmussen újabb négy esztendőn át itt nyaralgathasson Magyarországon…
Van egy másik részeredmény is, amelybe ugyancsak nehezen tudok beletörődni. Legjobb tudomásom szerint ugyanis „valaki” úgy kb. 2018 táján felemelte a szavát azért, hogy Rasmussennek emeljék meg a fizetését, mert ő kevesebbet keres, mint a férfiak kapitánya… És a döntés megint pozitív lett: emberünk (a harmatgyenge eredmények ellenére is) megkapta a fizetésemelést.
Az addig nagyon szép és jó, hogy végre született egy írás, amely összegzi a „csodálatos” szaktekintély pályájának állomásait és eredményeit, de az írás akkor lenne valójában bombasztikus, ha valaki egyszer, végre megszólalna benne: hölgyeim és uraim én (vagy mi) tévedtem-tévedtünk! Sajnálom és mosom kezeimet…és bármilyen jelképes összegű pénzbírságot is kapna!
Azzal ugyanis semmi nincs megoldva, hogy ezek és a hasonló ballépések elkövetői elbújnak leginkább az elnökség mögé, ahol mindenki személytelenül felelős és senki nem vállal semmiféle konkrét beismerést.
Szóval akkor e kis fejtegetés végén megismételném a lényeget: ki volt az a szövetségi vezető, aki kijárta Rasmussennek a menet közben volt (érdemtelen!) fizetésemelést, illetve ki volt az, aki ezt a gyengécske mestert a világbajnokság megkezdése előtt beajánlotta és erősen támogatta újabb négy évre szóló kinevezését?
Félek, hiába várok konkrét neveket. Így marad a kollektív „felelősség”, ami egyenlő a nagy nullával.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 79
