Ki lesz a férfi kapitány?

ferfi valogatott belgrad02

Fontos nap ez a magyar vízilabda életében. 

ferfi valogatott belgrad02

Ma 14 órakor kezdődik a Magyar Vízilabda Szövetség ülése, ahol megvitatják a kapitányi poszt jövőjét.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség újraválasztott elnöke Benedek Tibor, korábbi szövetségi kapitány lemondása után az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy több magyar edző is alkalmas lehet a magyar férfi vízilabda-válogatott szakvezetőjének.

„Az új elnökség dolga lesz, hogy kapitányt válasszon. Ennek két módja van. Az egyik az, hogy az elnökség megvitatja, és valakit felkér, a másik pedig, hogy pályázatot ír ki. Van sok jó edző Magyarországon, erős a magyar edzői kar. Az elmúlt években is képeztünk edzőket, és vannak olyan edzőink, akik autodidakta módon is nagyon sokat tanulnak, sokat elemeznek. Az edzői munka nagyon sokrétű egy csapatnál. Bármi hiányozhat sajnos a végső sikerhez, és azt előtte soha sem tudja az ember, hogy az mi” – fogalmazott Kemény Dénes.

Mint ismeretes az elmúlt hetekben a sajtóban több szakember neve is szóba került a szövetségi kapitányi poszttal összefüggésben. Gerendás György, a nemzeti együttes másodedzője jelezte, hogy nem szeretné irányítani a válogatottat. Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője – aki volt már a nemzeti csapat másodedzője – az M4 Sportnak azt mondta, ha lesz pályázat, eldönti, hogy pályázok-e vagy sem, de lennéknek ötletei. Vincze Balázst, az OSC szakvezetőjét is érdekli a szövetségi kapitányi poszt. A tréner az M4 sportnak azt mondta, vonzza a feladat, és hozzátette, szerinte mindenkit érdekelne, aki elkezdett edzősködni, hogy minden idők legerősebb tradíciójával rendelkező válogatottját irányíthassa.

Korábban Cseh Sándor, a bajnok Szolnok vezetőedzője, Vad Lajos, a Honvéd trénere és Gyöngyösi András is úgy nyilatkozott, hogy érdekelné a szövetségi kapitányi poszt. Négy éve nyilvános pályázaton kellett jelentkezni, akkor a most leköszönő Benedek Tibor kapta meg a bizalmat.

Inforadio / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS