Szántó Imre mesteredző az olimpia után már csak a Ferencvárosban szeretne edzősködni
A nemrég véget ért ökölvívó-világbajnokság apropóján sokan megszólaltak a médiában. Mi a jelenlegi legtapasztaltabb és legjobb szakemberrel, Szántó Imre mesteredzővel a mundér becsületének védelme, illetve a külső kritika szajkózása helyett érdemben próbáltunk a sportág mélyére hatolni.
– Szeptemberben múlt 72 éves, szinte az egész életét a magyar ökölvívásban töltötte. Hogy látja, valóban eljött a sportág mélypontja?
– Nem fogalmaznék így, hiszen a világbajnokságok történetében mindig hullámvasútszerűen szerepeltünk, a tizennyolc alkalomból tizenegyszer nem szereztünk érmet. Most azért kerültünk a médiafigyelem középpontjába, mert egyrészt ez volt az első vb, amire kvalifikálni kellett, s csak ketten jutottak ki, másrészt innen lehetett volna továbblépni az olimpiára. Az eredmény természetesen nagyon szerény, a sportközvélemény joggal várt jobb szereplést, hiszen a kiemelt sportágak közé tartozunk. S nekem bizony megszólalt a lelkiismeretem, hogy ilyen lehetőségek mellett csak ennyire futotta?
– Nyugtasson meg, hogy nem csaltak ellenünk!
– Akadnak, akik inkább a szívükkel nézik a meccseket, én viszont megpróbálom objektíven. Ennek alapján nagy küzdelemben mindkét esetben győzött a jobb. A fiatal Csóka helytállt, mutatott olyan értékeket, amikre lehet építeni, Harcsa is egy vb-bronzérmes, erős riválistól kapott ki férfias csatában. Új szemlélet tapasztalható a pontozóknál, előtérbe került a harcosság, a keménység, a fifikás, könnyed bunyó nem nagyon érvényesül. A mostani trend szerint az amatőr boksz közeledik a profi felé.
– Min vagy kin múlik mindez?
– A nemzetközi szövetség, az AIBA tajvani elnöke, Vu úr levetette a fejvédőt, felemelte a korhatárt, a profik gyakorlatához igazította a pontozást, létrehozta a WSB és APB félprofi ligákat, s közben elérte, hogy az itt szereplők is indulhassanak az olimpián. Mi, magyarok viszont tartottuk magunkat a hagyományos amatőr szakághoz, ám most úgy néz ki, akkor kerülnénk vissza a sportág fő verőerébe, ha például indítanánk egy csapatot a WSB-ben. Jelenleg tizenhat gárda szerepel benne, s óriási a közönségsiker. De az APB-ben is kétórás egy adott esemény, négy meccsel, abszolút élvezhető, miközben a mi hat-hét órás versenyünket a néző, a sportoló és a bíró se bírja végig. Sosem voltam a profi boksz híve, de tudomásul veszem a figyelmeztető jeleket.
– Szakmai téren, az edzőképzésben mi változott? Mert itt komolynak tűnik a lemaradásunk.
– Az AIBA bevezette az edzői minősítést, csak a legmagasabb képesítésűek ülhetnek a ringsarokba a világversenyeken. Itthon az a legfontosabb, hogy az edzőképzést visszavezessük a TF-re. A válogatott keretek mellett dolgozóknál legyen feltétel a felsőfokú szakedzői végzettség. Emellett mindenkihez juttassa el a szövetség a külföldi szakirodalmat, a szabálykönyvet, ráébreszteni az edzőket arra, mi mindent nem tudnak még.
– Milyennek látja a hazai utánpótlás helyzetét? Jól működnek az akadémiák?
– Az ökölvívás rétegsport, sosem lesz a tömegeké, úgyhogy jó edzői szemmel ki kell választani azokat, akik majd felnőttként sikereket hozhatnak, rendelkeznek az ehhez szükséges emberi és szakmai tulajdonságokkal. Ne a korai eredmények hajszolása legyen a cél, mert akkor a legtöbben abbahagyják a bokszot 17-18 évesen. Szerintem most túl sok az akadémia, nincs ennyi minőségi utánpótláskorú versenyzőnk, akik közül kikerülhetnek majd a sikereket hozó „esernyős emberek”.
– Egyelőre nincs olimpiai kvótánk se, nem hogy esernyőnk.
– Mindent meg kell tennünk, hogy legalább hárman kijussanak Rióba és ott eredményesen szerepeljenek. Nyilván nem lesz három döntősünk, mint 1972-ben volt, de azt nem csinálhatjuk, hogy már most deklaráljuk, 2020-ra készülünk. Ez nem csapatsport, a néhány esélyesnek kell egyénre szabott munkát végeznie, s tudatosan versenyeztetni őket.
– Tanítványával, Harcsa Zoltánnal most nem jött be az egyéni felkészülés a vb előtt.
– Kovács Pista sem nyert 1995-ben vb-t, aztán viszont mindent, Eb-t, vb-t, olimpiát! Ha nem bízom a versenyzőmben, nincs hitelem előtte, akkor felesleges csinálni az egészet. Harcsa, Bacskai, Gálos, ők értek el nemzetközi sikereket, nekik kell mindent, főképp szakmai támogatást megadni.
– Említette Kovácsot; mennyire ért egyet a sportági irányítóknak szóló kritikáival?
– Pistit mindenképpen be kell venni a sportági vezetésbe, nélküle nem működhet a magyar amatőr ökölvívás, mert olyan értékrenddel és tulajdonságokkal rendelkezik. Ám a jelenlegi elnököt, Csötönyi Sándort majdnem százszázalékos támogatottsággal választották meg idén áprilisban, így mindenkinek együtt kell működnie vele, aki tenni akar. Az észszerű összefogás a sportág érdeke és az, hogy az élősködők eltűnjenek az apparátusból.
– Nem akarom visszavonultatni, de meddig edzősködne még ilyen magas szinten?
– Az olimpia után már csak a Ferencvárosnál dolgoznék tovább, hiszen ősfradista vagyok, apám is az volt. Öregkoromra valósult meg az álmom, a szakosztály újraindítása, s ebben Bedák Pali a társam. Tizenhat éves kora óta foglalkozom vele, világszintű eredményeket ért el, s ő viheti tovább a munkámat. Ám ehhez neki is el kell végeznie a TF-et, mert magamat és a környezetemet is folyamatos tanulásra kényszerítem.
(magyaridok.hu/Deák Zsigmond)
