Ki volt a szezon legjobbja a Milanban?

Véget ért a 2020/2021-es idény és a Milan 2012 óta a legjobb eredményét érte el azáltal, hogy a második helyen zárta az olasz bajnokságot. Ennek köszönhetően hét év után újra BL-résztvevő lesz.

Talán a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta a szezon alakulása, ugyanis a Rossoneri az Atalantát, a Juventust, a Napolit, a Romát és a Laziót megelőzve ezüstérmes lett az Inter mögött. A megszokottak szerint szavazást indítunk a magyar Milan szurkolók körében, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt ebben a szezonban. Rengeteg jelölt van, azonban most rajtatok a sor, hogy rangsort állítsatok fel.

Összesen tíz játékos közül lehet választani a Szezon legjobbja címre és a szurkolók három játékost választhatnak ki. Az első helyen megjelölt futballista 3 pontot kap, míg a második illetve a harmadik helyen megjelölt 2 illetve 1 pontot. Ezek alapján áll össze a végső rangsor, amelyet összesítés után hamarosan közzéteszünk.

SZAVAZÁS: