Kiakadt a klublegenda a Honvédra: „Ha ránk támaszkodtak volna, nyolc ponttal többünk lenne” – sportszerűtlen Fradiról is beszélt

A Honvéddal korábban négy bajnoki címet nyert, MNK-sikert elért és UEFA Kupa-negyeddöntős Nagy Antal volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége, ahol elsősorban a kispestiek nehéz helyzetéről kérdezték.

– Nagyon nagy düh van bennem, amikor a stadiont megkaptuk, mi, régiek összeültünk a vezetőkkel, és felajánlottuk a segítségünket. Aki stadiont kapott, majdnem mindenki kiesett: Vasas, MTK, Szombathely, Diósgyőr. És némelyiknek nem sikerült visszajutnia.

Mondtam nekik, hogy jó lenne ezzel foglalkozni, persze, mindenki kacagott ezen a felvetésen, de úgy látom, mégiscsak aktuálissá vált a kérdés.

A Honvédnak az is nehezítette a helyzetét, hogy az előző fordulóban a már bajnok Fradi hazai pályán vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő MTK-tól.

– Nem tehetünk szemrehányást a Ferencvárosnak, hiszen a saját kezünkben volt a sorsunk, meg kellett volna nyerni egy meccset az elmúlt időszakban. Persze, nem mondom (a Fradira – a szerk.), hogy szégyelljék magukat, de a sportember azt diktálja, hogy ez egy rendkívül sportszerűtlen történet volt. Onnan lehet tudni, hogy régi fradisták, szurkolók, még játékosok is felhívtak, és elnézést kértek a csapat nevében.

Még a Fradi-táboron belül is lesütötték a szemüket. Nem a Fradin kell, hogy múljon, hogy bennmaradjunk, ettől függetlenül borzasztóan sportszerűtlen volt a történet.

Nagy Antal szerint elsősorban a védelem hibája, hogy ennyire rosszul állnak a kispestiek.

– A csapat az elmúlt időszakban edzőket váltott, játékosok cserélődtek, egyetlen dolog nem oldódott meg, amiről évek óta beszélek, a védekezés. Tegnap éppen találkoztam Lovriccsal, Szappanossal, Hidi Patrikkal, és mondtam nekik, hogy azt tudjátok, hogy ha baj lesz, a védelem okozta ezt, hiszen nem tud nullás meccseket játszani a Honvéd.

Pedig nem egy olyan nagy kihívás az NB I-ben, hiszen nem Messik, Ronaldók jönnek szembe, hogy ne kapjunk gólt.

Nagy Antal szerint, ha elfogadták volna a segítségüket, most nem így állna az együttes.

– Mi felvetettük a vezetőknek, nem kíváncsiak ránk. Felajánlottuk a segítségünket, hiszen van kapusedző, aki a kapusokkal foglalkozik, van általában a csatároknak is külön edzője, védőedző nincs, és a mi problémánk pont az, hogy nem tudunk védekezni. Ha az elmúlt 3 évben ránk támaszkodtak volna, sokkal előrébb járna a védekezésünk, és lenne nyolc ponttal többünk. Felajánlottuk, hogy fizetés nélkül leülünk az edzővel, és a hibákra felhívjuk a figyelmet. Mondták a vezetők, hogy az edzőnek ez a saját felelőssége, de mi nem osztani akarjuk az észt, csak felhívjuk a figyelmet, hogy milyen hibák vannak, vagy hogy az edző rosszul látja, mert nem annak a srácnak kellene játszania azon a poszton, és vagy megfogadja vagy nem. Az ne fogadjon el csak tanácsot, aki hibátlanul csinálja.

A klubikon így várja az utolsó fordulót.

– Nem vagyok optimista, ezek a srácok megtesznek majd mindent, amit tudnak, az a kérdés, milyen napot kap el a Puskás, és a szerencse esetleg mellénk áll-e.

A teljes interjú ITT!