Kiakadt a világ: Daru a versenyben Bianchi halálának évfordulóján

Egyéb

2016. július 18. hétfő, 10:29

Nem kevesen botránkoztak meg azon, hogy az F3 zandvoorti futamán a versenyirányítás biztonsági autó nélkül küldött be a pályára egy munkagépet. Ennél rosszabb napot pedig nem is választhattak volna ehhez…

Július 17-ét a motorsport világában egy kicsit mindenki a megemlékezésnek is szentelte, hiszen egy éve ezen a napon halt bele sérüléseibe Jules Bianchi, aki azt követően esett kómába, hogy a 2014-es Japán Nagydíjon nedves körülmények között megcsúszva egy a pálya határain belülre lépő munkagépnek csapódott Marussiájával.

Az FIA nem vette félvállról a történteket, és néhány új biztonsági intézkedést is meghozott, bevezetve például az F1-ben a virtuális biztonsági autó fogalmát, ami a tényleges járműnél gyorsabban bevethető, darukat és traktorokat pedig mostantól már csak akkor küldenek be a pályára, ha a verseny menetét valamilyen módon semlegesítették.

CnknKB0WYAMS7Vq

Ezen elveket azonban nem követték az F3 Európa-bajnokság versenyirányításának tagjai a hétvégén Zandvoortban, amikor a harmadik versenyen a kicsúszó Weiron Tan autójának eltávolítására adtak ki utasítást. Egy munkagép behajtott a pályára, és a füves bukótérből a korlát túloldalára helyezte az összetört járművet, miközben a futam zajlott tovább, és csupán fokozott figyelemre felszólító dupla sárga zászlókat lengettek a mezőnynek azon a szakaszon.

A látvány az autóban ülők és a külső szemlélők között is sokakban felidézte Bianchi balesetének körülményeit, ráadásul további olajat öntött a tűzre, hogy az eset pontosan egy évvel a francia tehetség elvesztése után történt. Többen sem rejtették véka alá nemtetszésüket, a kritikusok közé pedig egy Formula-1-es világbajnok is csatlakozott.

Damon Hill: „Figyelembe véve, hogy ma van Jules Bianchi halálának első évfordulója, nagyon kiábrándító ilyet látni.”

Trevor Carlin (csapatfőnök): „Az isten szerelmére, az emberek nem fogják fel?”

Nick Cassidy (versenyző): „’Légy óvatos a 8-9-es kanyarokban, Nick, egy daru van a pályán’ – nem szívesen hallok ilyet a rádióban!”

Tom Dillmann (versenyző): „Mikor fogják már megérteni, hogy versenyzés közben nem akarunk darukat látni a pályán?”

Kevin Ceccon (versenyző): „Tanulnunk kell a történtekből. Egy éve veszítettük el Jules-t, és ugyanezen a napon elkövetjük ugyanazt a hibát? Komolyan?”

Forrás: www.formula.hu – RSS