Kiakadtak a bíróra Fehérváron a Fradi-meccs után: „A VAR-szoba és Bognár játékvezető együtt sem tudta legyőzni a Vidit”

Vasárnap este a MOL Fehérvár FC 2-2-es döntetlent ért el a listavezető Ferencváros ellen egy olyan találkozón, ahol több vitatott játékvezetői ítélet is volt. A Vidinél szót is emeltek Bognár Tamás tevékenykedése miatt, és a klubhonlapokon nem feltétlenül megszokott módon bírálták néhány ítéletét.

“A VAR-szoba és Bognár játékvezető együtt sem tudta legyőzni a Vidit”

– olvasható az összefoglaló cikk címében. A klubhonlapon aztán bővebben is kifejtik ezt a kritikus mondatot: “Tíz perc múlva Schön került volna lövőhelyzetbe, Knoesterben úgy akadt el a labda, hogy az a kezét is érintette a ferencvárosi tizenhatoson belül, vizsgálta a VAR ezt a helyzetet is, de Bognár ezúttal nem ítélt büntetőt, majd nem sokkal később R. Mmaee húzta vissza másodpercekig Lednevet, de Bohdan talpon maradt, a sárga lap pedig utólag nem lett kiosztva.”

A Vidi szerdán Újpestre látogat, majd vasárnap a Kisvárdát látja vendégül az NB I-ben.

NB I: Csercseszov különválasztaná a meccset és az eredményt, Huszti úgy érzi, sokáig domináltak, a Honvéd edzője szerint nem volt borzalmas a mezőnyjátékuk