Kiderült, mikor nevezi meg tartalékpilótáját a Renault

F1

2016. január 13. szerda, 12:44

A spekulációkra konkrétummal válaszolt a Renault – miután felröppent, hogy esetleg Kevin Magnussen is célba vette az estone F1-es alakulatot, elmondták, hogy mikor jelentik be harmadik pilótájukat.

Nemrég a Formula.hu is beszámolt róla, hogy sajtóhírek szerint Kevin Magnussen a Renault-nál járt, ahol bizonyára jövőbeli lehetőségekről tárgyalt a csapat vezetőivel. Hiába a gárda stabil pilótapárosa, Pastor Maldonado és Jolyon Palmer személyében, Joe Saward szakújságíró szerint könnyen lehet, hogy a franciák „jobb partit” látnak a dán versenyzőben.

Mégpedig azért, mert hiába rendelkezzen temérdek pénzzel a Maldonadót támogató állami olajvállalat, a PDVSA, a venezuelai kongresszus komoly átalakításokat tervez, ami érintheti az olaj alacsony ára miatt a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetbe kerülő céget is. Az köztudott, hogy GP2-es bajnoki címe ellenére Maldonadót csak a pénze tartja a sportágban, s miután Magnussennek sokkal jobb a híre (értsd: megbízhatóbb), előfordulhat, hogy a maracayi lecserélésén gondolkoznak Enstone-ban.

A dán sem érkezne üres kézzel, hiszen maga mögött tudhatja a Jack & Jones divatmárkát is tulajdonló Bestseller AS céget – Ron Dennis korábban pont azt hiányolta, hogy az akkor még a McLaren tesztpilótájaként tevékenykedő Magnussen támogatása iránt nem igazán harcolnak Dániában. A GPUpdate.net meg is kérdezte a Renault-t a pletykákkal kapcsolatban, akik így válaszoltak az oldalnak: „Nagyon sok spekuláció van a csapat körül jelenleg, és rengeteg pilóta érdeklődik irántunk. Ami azt illeti, februárban fogjuk megnevezni harmadik és tartalékpilótánkat.”

Maga az érintett nemrég úgy nyilatkozott, hogy a karrierjük alkonyán járó pilóták hamarosan távozni fognak a sportágból, ami újabb lehetőséggel kecsegtet számára.

Forrás: www.formula.hu – RSS