Kiemeltként várjuk a pótselejtezőt

Az UEFA hivatalosan is megerősítette, hogy a magyar válogatott a kiemeltek között kap helyet az Eb-pótselejtező vasárnapi sorsolásán.

Kedden eldőlt, hogy az Európa-bajnoki selejtező csoportjában harmadik helyen végző magyar válogatott pótselejtezőn harcolhatja ki a jövő évi kontinensviadalon való részvételt, szerdán pedig az is biztossá vált, hogy a mieink kiemeltként várják a vasárnapi, nyoni sorsolást. Az UEFA az előző három selejtező sorozat eredményei alapján határozta meg a sorsolás kalapbeosztását, ezek szerint a négy kiemelt csapat Magyarország, Svédország, Ukrajna és Bosznia-Hercegovina, e kvartett tagjai a Szlovénia, Dánia, Írország, Norvégia négyesből kapnak ellenfelek a novemberi pótselejtezőre.

A négy párost sorshúzással állapítják meg, beleértve a pályaválasztó sorrendjét is. A play-off mérkőzések kieséses rendszerben zajlanak, melynek során mindegyik csapat kétszer mérkőzik meg ellenfelével, egy otthon és egy idegenben játszott mérkőzésen. A pótselejtezőket november 12–14. és 15–17. között rendezik.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS