Kifizetik a kivásárlási árat, a PL-be távozik a Boca kiválósága – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően megszületett a megállapodás a tehetséges argentin balhátvéd Angliába történő átigazolásáról…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

César Luis Merlo erősítette meg, hogy a Brighton & Hove Albion kifizeti a Boca Juniors számára a Valentín Barco szerződésében rögzített 10 millió dolláros összeget, és 2029-ig szóló szerződést köt a fiatal játékossal, aki rövidesen Angliába utazik.

A 19 éves szélső hátvéd ugyan már 2021-ben három bajnokin szóhoz jutott a felnőttek közt, tavaly kizárólag a tartalékbajnokságban szerepelt. Az első csapat élére tavasszal kinevezett Jorge Almirón adta meg újból a lehetőséget a bizonyításra, azóta pedig mindenkit lenyűgözött. Barco 2023-ban a két bajnoki sorozatban együttesen 20 mérkőzésen, valamint kilenc Libertadores-kupa-mérkőzésen lépett pályára a nemzetközi sorozatban döntőt játszó csapat színeiben. Fiatal kora ellenére hamar alapemberré vált, meccsről meccsre a csapat legjobbjai közé tartozott, védekezésben és támadásban egyaránt igazi energiabombaként támogatta csapatát.

Barco megszerzésére tavaly nyáron a Getafe tett ajánlatot, az argentin média információi szerint pedig a közelmúltban a Manchester City már tett egy 4 millió dolláros ajánlatot, melyet azonban a Boca elutasított, és azóta a hírek szerint a BL-címvédő nem próbálkozott újból a megszerzésével.

A fiatal védő a tavalyi U20-as világbajnokságon is szerepet kapott, az argentin korosztályos válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Kifizetik a kivásárlási árat, a PL-be távozik a Boca kiválósága – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.