Kihirdette vízilabdakeretét és stábját Märcz Tamás

Kihirdette stábjának összetételét, illetve első keretét Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség (MVLSZ) honlapjának szombati tájékoztatása szerint a sydneyi olimpiai bajnok – akit december 15-én nevezett ki az MVLSZ elnöksége – 20 játékossal kezdi meg január 5-8. között Szolnokon a munkát.     

Ami a stábot illeti, Märcz Tamást Gerendás György és Németh Zsolt edzőként segíti, az orvosi feladatokat továbbra is Gábor Antal látja el, illetve marad a gyúró Illés Roland is a nemzeti együttes mellett.     

„Nagyon kevés lehetősége van a válogatottnak az összetartásokra a bajnoki szezon végéig, ez a január eleje az egyik ilyen időszak, amit mindenképpen meg kell ragadni, hiszen legközelebb csak a februári Volvo Kupán tudunk találkozni, ahol gyakorlatilag azonnal meccseket játszunk. Nyitottabb és egy kicsit bővebb keretet állítottam össze, mint amit eredetileg terveztem, figyelembe vettem klub- és játékosérdekeket is. Szerettem volna kicsit elszeparálni a csapatot, ezért megyünk most Szolnokra” – közölte a kapitány, hozzátéve, csütörtökön este érkeznek a játékosok, pénteken és szombaton kettő, vasárnap délelőtt pedig egy edzés lesz.    

„Vannak fontos játékosok, akik hiányoznak a mostani keretből, a legtöbbjükkel beszéltem. Remélem a jövőben számíthatok a részvételükre. Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy a budapesti világbajnokságon a lehető legerősebb kerettel szerepeljünk majd” – fogalmazott Märcz Tamás. 

A jelenlegi keret: kapusok: Decker Attila (Honvéd), Lévai Márton (DVSE), Nagy Viktor (Szolnok); mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Kovács Gábor, Nagy Ádám, Salamon Ferenc, Zalánki Gergő (OSC), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Kovács Gergő (Eger), Fülöp Bence, Jansik Dávid, Mezei Tamás, Vámos Márton (Szolnok), Kovács Péter, Török Béla (BVSC), Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás (Szeged), Tóth Márton (FTC).

(MTI, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Forrás: www.mob.hu – RSS