Kikapott a spanyoloktól a női válogatottunk

A magyar női vízilabda-válogatott simán, 11-6-ra kikapott az olimpiai ezüstérmes spanyol csapattól az olaszországi Sassariban zajló felkészülési torna pénteki fordulójában.

Fotó: MTI / archív

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese – amely a hazai rendezésű világbajnokságon júliusban második lett – sokáig jól tartotta magát, 6-4-nél egy gólra is felzárkózhatott volna egy ötméteressel, de miután ez kimaradt, a spanyolok 8-4-re elléptek és eldöntötték az összecsapást.

“Tovább lehetett volna szoros az állás, de a hibáinkat kíméletlenül kihasználták a spanyolok. Három játékosunk, Faragó Kamilla, az ötös hibázó Garda Krisztina és Mahieu Geraldine játszott jól, illetve kapusunk, Kiss Alexandra teljesítményét nem érhette kritika. A többiek sajnos elmaradtak a tudásuktól, pár kulcsjátékosunk becsődölt, be kell vallani” – idézte a magyar szövetség beszámolója a szakembert, aki szerint ez egy ilyen tornán benne van, hiszen sorra jönnek az erős meccsek, ráadásul mindeközben edzésekkel is készülnek a spliti Európa-bajnokságra.

A magyar csapat szombaton a házigazda olaszokkal, a vasárnapi zárónapon pedig a hollandokkal csap össze a rangos szardíniai viadalon.

Szardínia Kupa, 3. forduló:
Spanyolország-Magyarország 11-6 (3-1, 1-2, 2-1, 5-2)
a magyar csapat gólszerzői: Faragó, Garda 2-2, Horváth B., Mahieu 1-1

A magyar válogatott további programja:
szombat:
Olaszország-Magyarország 20.00
vasárnap:
Hollandia-Magyarország 10.30

(MTI-vizipolo.hu)