Kikapott, de elődöntős az Eger a Magyar Kupában

eger201603-1024x615

A Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján az Eger Miskolcon kapott ki, de így is a Honvéd után másodikként jutott a legjobb négy közé.

eger201603-1024x615

(Fotó: MVLC/facebook archív)

Mint ismeretes, a Magyar Kupa negyeddöntő első meccsén 16-7-re győzött az Eger, így fel volt adva a Miskolcnak a lecke.

Dabrowski Norbert több fiatal játékosnak adott lehetőséget, bekerült az együttesbe: Kürti Dominik, Magyar Márton, míg a kaput Csiszár Boldizsár védte.

Az első negyedben Lőrincz büntetőjével már vezetett is az Eger, majd Miklós révén jött a válasz, de Bedő akcióból ismét a vendégekhez ragadta a vezetést, 1-2. A második negyedben rá tudott tenni az Eger még egy lapáttal, hiszen 4-5 után, Hárai centerezett egyet, így 6-4-re a hevesieknél volt az előny a nagyszünetben.

A harmadik nyolc percben az Eger leblokkolt, hiszen egy 4-0-ás etapot produkált a hazai együttes, így már két góllal ment az utolsó negyed előtt a Miskolc 8-6-ra. A záróetap hajrájáig tartotta a különbséget a hazai gárda, ekkor Kovács Gergő hozta közelebb a hevesieket, majd Bowen büntetőből válaszolt rá, 11-9. Egy perccel a vége előtt Erdélyi állította be a 11-10-es végeredményt. Így, bár kikapott, de továbbjutott az Eger.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:

PannErgy-MVLC – ZF-Eger 11-10 (1-2, 3-4, 4-0, 3-4) (26-18-as összesítéssel jutott tovább az Eger)
Alex Boven 4, Misics 3, Hornyák 1, Vadovics 1, Miklós 1, Milicics 1 ill. Erdélyi 4, Hárai 2, Lőrincz 1, Bedő 1, Kovács 1, M. Csuk 1

2016. december 03., szombat:

18.00 BVSC-Zugló – A-HID OSC ÚJBUDA (első mérkőzésen: 8-13)

18.00 FTC PQS Waterpolo – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP (első mérkőzésen: 7-14)

Korábban játszották:

RacioNet Honvéd – ContiTech Szeged Diapolo 9-8 (2-1, 4-4, 0-2, 3-1) (továbbjutott a Honvéd 18-16-os összesítéssel)
Gólszerzők: Fejős 3, Gyárfás 2, Kiss G. 1, Szivós 1, Simon A. 1, Fazekas 1 ill. Pellei 2, Basara 2, Kiss Cs. 1, Sánta 1, Manhercz K. 1, Manhercz Á. 1

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS