Kimaradtak a helyzetek, a Milan nem tudta legyűrni a Sassuolót

A Milan hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz bajnokság 16. fordulójában. Egy érvénytelenített gól, két kapufa és számos kimaradt gólhelyzet fűződött a Rossoneri neve mellé a mérkőzésen. A szép számban kilátogató szurkolók mégsem ünnepelhettek győzelmet a Milan 120. születésnapja előtt egy nappal.

A 8. percben Caputo ugratták ki a tizenhatoson belül, ám ígéretes helyzetben a kapu fölé vágta a labdát. Néhány perccel később Bonaventura remek lövéssel tesztelte Pegolót, aki hárítani tudott. Az ellentámadásból Boga indult meg és a védelmet becsapva helyzetbe került, de Donnarumma magabiztosan fogta a lövést.

A 28. percben közel került a gólszerzéshez a Milan, de Theo Hernández passza után Calhanoglu nem tudta eltalálni a kaput. Három perccel később Theo Hernández lövése megpattant egy védőn és a kapuba vágódott, azonban a játékvezető videózás után érvénytelenítette a gólt, méghozzá kezezés miatt.

Az első félidő hajrájához érkezve egy ellentámadás során Bennacer vezethette üres kapura a labdát, viszont Berardi visszaért és óriásit mentett a tizenhatos előtt.

A második játékrész elején előbb Boga, aztán Kyriakopoulos kísérletezett lövéssel, előbbi próbálkozás elkerülte a kaput, ám utóbbinál Donnarummának védenie kellett. Az 52. percben Bonaventura került helyzetbe a bal oldalon, de a lövésébe beleléptek az ellenfél védői. Szögletből rögtön jöhetett a Milan és Piatek fejesét Pegolo ütötte ki. Az 56. minutumban Paquetá került ziccerbe, de a Sassuolo kapusa ismét hárítani tudott.

A 70. percben előbb Calhanoglu, majd Bonaventura lövését védte Pegolo bravúrral. A meccs hajrájában Rafael Leao kétszer is a kapufát találta el, mindkétszer kifelé pattant a labda. A hátralévő percekben tovább próbálkozott a vezetés megszerzése érdekében a Milan, de nem jött össze. Gól nélküli, 0-0-s döntetlennel zárult a Sassuolo elleni összecsapás.

MILAN – SASSUOLO 0-0

Időpont: 2019.12.15. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Manganiello
Gólszerző: –
Sárga lapok: Hernández, Musacchio, Kessié, Bonaventura, Paquetá ill. Toljan, Caputo, Locatelli, Marlon

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Conti, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández; Kessié (Paquetá 56.), Bennacer, Bonaventura; Suso (Castillejo 85.), Piatek (Rafael Leao 78.), Calhanoglu.

Cserék: A. Donnarumma, Reina, Calabria, Caldara, Gabbia, Rodriguez, Biglia, Krunic, Rebic.

SASSUOLO (4-2-3-1): Pegolo; Toljan, Ferrari (Romagna 75.), Marlon, Kyriakopoulos; Magnanelli, Locatelli (Obiang 79.); Berardi, Djuricic (Traoré 68.), Boga; Caputo.

Cserék: Turati, Muldur, Peluso, Rogerio, Tripaldelli, Raspadori, Bourabia, Duncan, Mazzitelli.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Hamarosan…

Forrás: www.acmilan.hu – RSS