Kínai Hold Újév – olimpia

holdujev.jpg

A lausanne-i Olimpiai Múzeumban nagyszabású ünnepséget rendeztek a közelgő Kínai Hold Újév alkalmából.

Az olimpiai játékok kabalafigurái köszöntötték a vendégeket a múzeum kertjében. A látványos, kínai jellegű műsorban bemutattak sárkánytáncot, más hagyományokat, s Kína leghíresebb együttese a Guangdong Nemzeti Zenekar koncertet adott, majd kínai konyha ízletes menüivel kedveskedtek a vendégeknek. A múzeumban megnyílt az olimpiai előkészületeket létesítményeket is bemutató kiállításra sok érdeklődőt várnak.
A nyolcvan fős Guangdong zenekar egyébként Lausanne-ból indulva München, Antwerpen, Bréma, Hannover, Prága és Bécs városaiban ad még koncertet.

"Az olimpiai játékok során a világ legjobbjai versenyeznek majd Pekingben, nekünk pedig remélhetően sikerül a világnak ízelítőt adnunk a kínai kultúrából egész Európában" – mondta Wu Jiatong a zenekar menedzsere.
Az osztrák televízió egyébként kilencven perces dokumentumműsort forgat az együttesről, amelyet az olimpiai játékok előtt, a tervek szerint Európa valamennyi országában műsorra tűznek.

Londonban brit és kínai olimpiai bajnokok részvételével kezdődött meg a "Kína Londonban" eseménysorozat.

A város szívében, az Oxford Circuson felépített alkalmi BMX-pályán Iwan Thomas világbajnok brit kerékpáros mutatta be a Pekingben első alkalommal kiírt BMX-sportágat.
Az olimpiai bajnokokat Jonathan Edwards hármasugró fenomén és Tian Liang a „Műugrás Hercege” képviselte.

A "Kína Londonban" eseménysorozat keretében koncerteket rendeznek, a világhírű British Múzeumban kínai kiállítás nyílik, a főváros lakóit széleskörű választék elé állítják, hiszen az olimpia kezdetéig mintegy ötszáz eseményre kerül sor a „Kína Londonban” jelszóval.

A sorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz az olimpiai lángot vivő váltó Londonba érkezése. A főváros utcáin nyolcvan kiválasztott futó viszi majd a lángot. Ken Livingston London főpolgármestere elmondta, hogy az eseménysorozattal szeretnék az olimpia rendezésére készülő országot, a mai Kínát és múltját, gazdag kulturális hagyományait egyaránt megismertetni.

A dinamikusan fejlődő ország iránti érdeklődésre jellemző, hogy február10-én, a Kinai Hold Újév alkalmából rendezendő ünnepségre fél millió résztvevőt várnak. ….. 

www.mob.hu