Kínai Nagydíj: Győztesek és vesztesek

image

Soha rosszabb versenyt a vasárnapinál- ezt kívánhatjuk magunknak, persze ezzel a pilóták legalább fele nem értene egyet. Sokan voltak pechesek, sokaknak volt szerencséjük. Lássuk kik voltak a hétvége győztesei, és kik a vesztesei.
 
A verseny csillaga: Nico Rosberg
 
Rosberg kvalifikációs köre a Q3-ban olyan jó volt, hogy akár pár méter előnyt is kaphatott volna a második helyezett előtt a rajtrácson. Tekintettel arra, hogy a Q2-ben három tizedmásodpercen belül volt az első tíz helyezett, igencsak meglepő, hogy Rosberg a Q3-ban talált még fél másodpercet, amit rá is vert vetélytársaira.
 
A versenyen tökéletesen rajtolt, a második körre fél másodperccel volt Schumacher előtt, a 9. körre pedig 4,7 másodpercre növelte előnyét – innen kezdve csak a visszapillantó tükröt kellet figyelnie, na meg persze a gumikra vigyáznia. A futam előtt Ross Brawn azt mondta, az első két futam problémáját, hogy túl gyorsan kopnak a gumik, Kínára megoldották. Senki, talán még Rosberg sem hitt neki. Valószínű, hogy a Mercedes taktikájának kialakításakor nagy szerepet játszott a hőmérséklet. Az állandó 23-24 Celsius fokos pályán meg tudták játszani a két kiállást. A hátralévő futamokon biztosan a pálya hőmérsékleti adataira alapoznak majd a Mercedesnél.
 
A verseny előzése: Romain Grosjean/Pastor Maldonado/Sergio Perez/45. kör
 
Egy kicsit olyan volt a szituáció, mint tavaly Mark Webber és Lewis Hamilton Koreában. Az egész azzal kezdődött, hogy Romain Grosjean megcsúszott – ugyanott, ahol két körrel korábban Alonso, felszedte az összes törmeléket a pálya széléről, amerre csak járt. Megérkezett a nyakára Maldonado, és úgy gondolta, el is húz Grosjean mellett. a 12-es és 13-as kanyarba együtt fordultak be, szárny-szárny ellen ment a csata. Ekkor döntött úgy Sergio perez, hogy megelőzi Maldonadót, mielőtt az megelőzné Grosjeant, ennek köszönhetően együtt indultak neki a hajtűkanyarnak. Végül Perez volt kénytelen visszakozni. Grosjean ravaszul teret hagyott Maldonadónak, majd a belső íven bebújva kihasználta az autó kiváló tapadását, visszanyerte a helyét.
 
A verseny nyertesei:
 
Jenson Button
 
A Kínai Nagydíj második helyezettje 20 másodperces hátrányban ért be a célba Nico Rosberg mögött, ha nem szúrják el a kerékcseréjét, akkor is legalább 14 másodperc lett volna a lemaradása, kár lenne ezen rágódnia, de az biztos, hogy ha nem ragad be Vettel és Raikkonen mögé, ez a szám tovább csökkenhetett volna. Ez ettől függetlenül jó verseny volt Jensonnak, és segítette az a tény is, hogy Lewis két hellyel hátrébb indult nála – de tudja ő is: nem lesz ez így minden versenyen.
 
Lewis Hamilton
 
Hamilton szokatlanul óvatos volt Sanghajban, mintha tojáson lépkedett, minden előzést kétszer meggondolt, tőle szokatlan higgadtsággal lépkedett előre, aminek meg is lett az eredménye. Végül még a dobogóra is felállhatott, miután az utolsó körökben megelőzte a lekopott gumikon csúszkáló Vettelt. A jutalom nem maradt el: három futam, három dobogós helyezés és a bajnokság második helyezése.
 
Mark Webber
 
Egy újabb gyenge kezdést tehet a gyűjteményébe az ausztrál veterán, de ezen kívül abszolút a nyertesek közé sorolható. Azt mondja, az idén elért három negyedik hely éppen meg is felel neki, Hamiltonhoz hasonlóan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt – és nyilvánvalóan elégedettséggel tölti el, hogy a tavalyi év után végre vettel előtt áll a tabellán. „erdekes verseny volt, nagy részét élveztem” – jelentette ki, nyilván nem a két keréken bemutatott produkcióra gondolt.
 
Sebastian Vettel
 
Tekintettel, hogy az első körben a 14. volt, az ötödik hely megszerzése igen erős teljesítmény, bár a verseny elején úgy érezhette magát, mint aki elveszett: „A startnál veszítettem néhány pozíciót a Caterhamokig…ami érdekes volt.”
 
Romain Grosjean
 
A hatodik hely nagyszerű eredmény Grosjean számára, ez az első futam az idén, amit sikerült befejeznie. Előszeretettel akaszkodik össze Maldonadóval, ami izgalmassá tette a versenyt, amin olyan keményen hajtott a francia, ahogyan csak tudott.
 
Pastor Maldonado és Bruno Senna
 
Hatalmas versenyt futott a két Williamses, Maldonado végül a 8, Senna a 7. lett, rá is fért a fiúkra és a csapatra a pontszerzés. Az autó potenciálját már az első versenyeken sikerült megmutatni, most viszont sikerült pontokra is váltani.
 
Felipe Massa
 
Bár nem szerzett pontot, hiszen a 13. lett, de a győztesek közé sorolandó, egyetlen okból: a hétvégén csökkent a különbség közte és Fernando Alonso között. Mivel a leintés pillanatában a 2. és a 13. hely között mindössze 10 másodperc volt, anélkül, hogy a biztonsági autó egyszer is összevárta volna a mezőnyt – elmondható: Massa végig tudta tartani a tempót a mezőny első felével.
 
Vesztesek
 
Michael Schumacher
 
Ő és Kimi Raikkonen a Kínai Nagydíj vesztesei, ehhez kétség sem fér. Végre versenyképes a Mercedes, végre látóhatáron a győzelem, a dobogó, és akkor olyan elemi hiba történik a hétszeres világbajnokkal, amit nem tud befolyásolni. Rosszul rögzítik az egyik kerekét, amivel nem lehet viccelni, rögtön félreáll – és a bokszból nézi végig, hogy nyer életében először csapattársa, Nico Rosberg. Mindenképpen veszteség számára ez a nap, bár az sem tette volna maradéktalanul boldoggá, ha Rosberg mögött, akár a harmadik-negyedik helyen ér be.
 
Fernando Alonso
 
Ahhoz képest, hogy a 38. körben még fej-fej mellett rohantak ki a bokszból Lewis Hamiltonnal, igencsak rosszul hangzik, hogy a McLarenes a 3. lett, ő viszont csak a 9., főleg a maláj győzelem után. nagy csalódást nem okoztak maguknak a Ferrarisok, ugyanis előre kijelentették: nem táplálnak hiú reményeket.
 
Kimi Raikkonen
 
El lehet képzelni, mennyire volt morcos Kimi Raikkonen, amikor egyik pillanatról a másikra elfogytak a gumik autójáról, és két kör alatt tíz pozíciót veszített. Hatalmas hátramenet, ilyet sem mindennap látni.