Kis Attila és Patonay Imre irányítja a ZTE kosárcsapatát

image

Kis Attila vezetőedzőként, Patonay Imre pedig továbbra is szakmai tanácsadóként irányítja a következő szezonban a Zalakerámia-ZTE férfi kosárlabdacsapatát.

    Az új tréner eddig a klub utánpótlás szakágának volt a vezetője, míg a korábbi szövetségi kapitány most kezdi majd negyedik szezonját a csapat szakmai tanácsadójaként.
    A pénteki sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a klub ügyvezetője bejelentette, hogy a névadó szponzor Zalakerámia egy évvel meghosszabbította szerződését. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere hozzátette: a 2010-ben bajnok együttest működtető cég legnagyobb tulajdonosa, azaz az önkormányzat rendezte a klub anyagi helyzetét.
    A szakmai vezetés a következő szezonban a biztos bennmaradást várja a megfiatalított csapattól, a hosszú távú tervek szerint pedig – mintegy 3-4 éven belül – szeretnének visszakapaszkodni az NB I élmezőnyébe.