Kiss Pál Tamás: Beugróként kiugrót

Kiss Pál Tamás: Beugróként kiugrót

Hazánk első számú formulaautó-versenyzője, Kiss Pál Tamás ismételten bebizonyította, hogy nem minden csak a technikán múlik az autósportban. A magyar versenyző két külön csapat két külön autójával 18, illetve 19 pontot szerzett pályafutása első két AutoGP-hétvégéjén, amivel összesítésben már a 8. helyen áll a bajnokságban, holott csak fele annyi versenyen indult, mint a többiek.

A 21 éves miskolci versenyző előbb az AutoGP hungaroringi hétvégéjén pótolta Giacomo Riccit az olasz MLR71 csapat színeiben, és hazai közönsége előtt az időmérő edzésen rögtön a 2. lett a 3400 köbcentiméteres, V8-as motorral hajtott, 550 lóerős formulaautóval, amit azon a hétvégén vezetett életében először. Ezt követte két 5. hely a két hungaroringi futamon, amivel Tamás összességében 18 pontot szerzett első AutoGP-hétvégéje során. Nyolc futam után az MLR71 istálló 22 pontjával az utolsó helyen áll a csapatok pontversenyében, ebből a 22 pontból szerzett a magyar pilóta egymaga 18-at a hungaroringi fordulón.

Folytatás ITT, Kiss Pál Tamás hivatalos honlapján.

Fotó: Kiss Pál Tamás facebook

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.