Kiszivárgott Haaland döbbenetes fizetése, a Liverpool a Bayernből igazolhat – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: Közel 900 ezer fontot keres hetente – ami nagyjából 433 millió forintot jelent hetente – a norvég klasszis, Erling Haaland a Manchester Citynél, ezzel pedig messze a liga legjobban fizetett játékosa – tudta meg a Sportsmail. Úgy tudják, hogy a 22 éves játékos olyan alapfizetést kap, amely ugyan összhangban van a City több sztárjátékosáéval is, azonban Haaland egy sor jelentős, szinte garantált bónusznak köszönhetően heti fizetése meghaladja a 850.000 fontot.

Kérdésessé vált Kyle Walkernek, a Manchester City védőjének vb-szereplése. A 70-szeres angol válogatott jobbhátvéd a Manchester United elleni, múlt hétvégi városi rangadón (6-3) sérült meg és a 41. percben le is kellett cserélni. A BBC Pep Guardiola menedzsert idézve azt írja, hogy a 32 éves játékosnak hasi fájdalmai vannak és egyelőre nem tudni, mikor lesz újra bevethető. Guardiola szerint erősen kétséges, felépül-e a rutinos futballista a november 20-án rajtoló katari tornáig.

Később aztán a Manchester City bejelentette, hogy Walkert megműtötték a vasárnapi manchesteri derbin elszenvedett ágyéksérülése miatt. Walker kedden feküdt kés alá, hogy rendbe hozzák az ágyékproblémáját. A City közleményében azt írta, hogy “a műtét sikeres volt, és részletesebb prognózissal a megfelelő időben fognak szolgálni”.

Kyle Walker underwent surgery on a groin issue on Tuesday

Liverpool: A Pool a jövő nyáron fontolóra veszi a Bayern München 19 éves német középpályása, Jamal Musiala megszerzését, amennyiben nem sikerül leigazolniuk a Borussia Dortmund angol válogatott középpályását, a 19 éves Jude Bellinghamet. (Mirror) A klubvezetés és a 27 éves guineai középpályás, Naby Keita januárig biztosan nem tárgyal új szerződésről. A játékos jelenlegi kontraktusa az idény végén jár le. (Bild)

Chelsea: A West Ham és az angol válogatott középpályása, a 23 éves Declan Rice lesz a Chelsea első számú átigazolási célpontja 2023-ban. (90min)

Arsenal: A 23 éves angol támadó, Eddie Nketiah úgy nyilatkozott, hogy frusztrált, amiért nem kapott még kellő játékidőt az Arsenalban, mióta nyáron aláírta új, ötéves szerződését, de eltökélt szándéka, hogy bebizonyítsa, megérdemli, hogy többet játsszon az Ágyúsoknál. (Mail)

Tottenham: 62 éves korában elhunyt Gian Piero Ventrone, a Spurs olasz erőnléti edzője, akit nem csak a londoni klub, de a Juventus és az olasz válogatott is gyászol. A szakember korábban két időszakban is dolgozott a torinói klubnál, 1996-ban a Bajnokok Ligája-győzelem részese is volt, de tagja volt Marcelo Lippi stábjának is 2006-ban, amikor az olasz válogatott világbajnoki címet nyert. A népszerű tréner 2021 novemberében érkezett a Tottenhamhez Antonio Conte stábjának tagjaként. A hírek szerint egy gyors lefolyású leukémiás megbetegedésben veszítette életét.

Newcastle United: Közel állnak a Barcelona támadójának, Memphis Depaynak a szerződtetéséhez. A 28 éves holland válogatott játékosért a Juventus is versenyben volt, de úgy tűnik, a Szarkák lehetnek a befutók – írja a TuttoJuve.

Everton: Az amerikai LAMF Global Ventures Corp. befeketetői csoport érdeklődést mutatott az Everton átvétele iránt, de az üzlet lezárása még nem nevezhető közelinek. (Liverpool Echo)

Southampton: A klub gyenge szezonkezdetét követően meneszthetik posztjáról Ralph Hasenhüttl menedzsert. (Telegraph) A Nottingham Forest szintén bizonytalan sorsú szakvezetője, Steve Cooper az egyik lehetséges jelölt a helyére a St Mary’s-ben. (Mail)

Nottingham Forest: A Forestnek a Leicester Cityvel kell versenyeznie Rafael Benitezért, mint új menedzserért, ha úgy döntenek, hogy kirúgják Coopert. De az MLS-ben szereplő New York Red Bulls vezetőedzője, Gerhard Struber is jelölt lehet. (Football Insider)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona / Atlético Madrid: A katalánok állítólag megegyeztek Antoine Griezmann végleges eladásáról a fővárosiakkal, a 31 éves francia támadó a korábbi 40 millió eurós kikiáltási árának feléért, 20 millió euróért költözhet Madridba, ahol jelenleg kölcsönben szerepel. (Marca)

Barcelona: Lionel Messi egyelőre nem kapott szerződési ajánlatot a Paris Saint-Germaintől, pedig most futó kontraktusa a szezon végén lejár. A 33 éves argentin klasszis korábbi klubja, a Barcelona szívesen szerződtetné újra a hétszeres aranylabdást, aki nyitott lenne a Barcelonához történő visszatérésre, de komoly akadálya lehet bármilyen üzletnek a La Liga és a katalán klub nem túl rózsás kapcsolata. (Mail / Fabrizio Romano)

Sevilla: A BL-zakó után azonnal kirúgták a spanyol sztárcsapat edzőjét

A csapatot a 2016/2017-es szezonban egyszer már irányító Jorge Sampaolit nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla vezetőedzőjének csütörtökön. A 62 éves argentin szakember Julen Lopeteguit váltja a kispadon, s amint azt a Sevilla honlapján olvasható közleményben írják, Sampaolival 2024. június 30-ig szóló szerződést kötöttek. Lopeteguinak azután kellett távoznia, hogy az andalúziai együttes szerda este otthon kapott ki 4-1-re a Borussia Dortmundtól a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A Sevilla messze a várakozások alatt teljesített eddig az idényben: a La Ligában hét forduló alatt öt pontot gyűjtve a 17. helyen áll, a BL-ben pedig három csoportmérkőzés alatt úgy szerzett egy pontot, hogy egy rúgott gólja mellett nyolcat kapott. Idei tíz tétmeccséből csupán egyet tudott megnyerni a gárda.

Sampaoli 1991-től sokáig hazájában dolgozott, majd 2012-től 2016-ig a chilei válogatott szövetségi kapitánya volt. Ezt követően lett először a Sevilla trénere, majd kinevezték az argentin válogatott élére, onnan viszont 2018-ban távozott és Brazíliában folytatta edzői karrierjét a Santos, valamint azután az Atlético Mineiro klubjainál. Legutóbb a francia élvonalban szereplő Olympique Marseille együttesét irányította 2021 februárja óta. (MTI)

OLASZORSZÁG

Internazionale: A török válogatott karmester, Hakan Calhanoglu és a szlovák válogatott védő, Milan Skriniar is új szerződést írhat alá a klubbal legkésőbb a vb miatti szünetben. A 27 éves bekk 6 vagy 6,5 millió eurót is megkereshet majd idényenként Milánóban. (Gianluca Di Marzio)

Barcelona-szurkolóktól kapott több halálos, illetve erőszakos fenyegetést is az egyik közösségi oldalon az Inter védője, Alessandro Bastoni a két csapat keddi BL-csoportmeccsét követően. Az 1-0-s hazai győzelemmel zárult mérkőzés utóéletét leginkább a holland Denzel Dumfries vélt kezezése uralta, amelyet végül nem is vizsgáltak a VAR-szobában, emiatt a Barca edzője, Xavi Hernandez “felháborító és igazságtalan” döntésről beszélt.

Az eset miatt pedig egyesek szokás szerint túl messzire mentek, és a közösségi médián keresztül küldtek fenyegető üzeneteket Bastoninak. Az olasz válogatott bekk párja, Camilla Bresciani néhány üzenetet ezzel a kommentárral tett közzé: “Hát te milyen undorító vagy?” Az idézett üzenetekben többek között azt ígérték, hogy eltörik Bastoni lábát, és gondoskodnak róla, hogy soha többé ne futballozhasson, vagy egyszerűen csak fegyvert fognak rá és tüzelni is fognak.

Sampdoria: A szerb Dejan Stankovic lett a Sampdoria labdarúgócsapatának vezetőedzője. Megbízatása jövő júniusig szól, további egy év opcióval. A gárda a Serie A-ban jelenleg nyolc fordulót követően a huszadik, utolsó helyen áll, hat vereség mellett két döntetlennel. A gyenge szereplés miatt a klubvezetés vasárnap menesztette Marco Giampaolót, a helyére csütörtökön nevezte ki a játékosként az Internazionaléval, illetve a Lazióval korábban bajnoki címet ünneplő korábbi középpályását.

A 44 esztendős Stankovic – aki még 2010-ben az Interrel Bajnokok Ligáját is nyert – ezt megelőzően a Crvena zvezdát irányította, a belgrádi klub augusztusban köszönt el tőle. Első meccse a Sampdoria kispadján szombaton lesz, amikor új csapata a 17. helyen álló Bologna vendége lesz. (MTI)

NÉMETORSZÁG

RB Leipzig: Sokk és könnyek Gulácsi durva sérülése után: “Nagyon rosszul érzem magam” – Szoboszlai így üzent

Freiburg: Remek hír érkezett az arccsonttörést szenvedett Sallairól

Bayer Leverkusen: A 22 éves brazil szélső, Paulinho leverkuseni pályafutása a végéhez közeledik. A támadó szerződése 2023 nyarán jár le és a Bundesliga-klub legjobb esetben is csak egy kisebb, jelképes átigazolási díjat kaphat majd a télen a játékosért, aki már a nyáron távozni akart, hosszabbítani pedig nem kíván a klubbal. (Kicker)

VfB Stuttgart: Ha a még nyeretlen Svábok vasárnapi (19:30), az Union Berlin elleni, majd egy héttel későbbi, Bochum elleni soron következő mérkőzései rosszul sikerülnének, akkor Pellegrino Matarazzo munkája vezetőedzőként véget érhet Stuttgartban. A színfalak mögött állítólag már tárgyalnak a lehetséges utódról, a Kicker információi szerint Adi Hütter (korábban Frankfurt és ‘Gladbach), valamint Sebastian Hoeneß (ex-Hoffenheim) is szóba került már jelöltként.

VILÁGFOCI

Argentína: Messi nagy bejelentése: “Ez lesz az utolsó világbajnokságom”