„Kiválasztottuk Bianchit Raikkönen helyére”

F1

2015. július 20. hétfő, 08:03

Szerző: Gellérfi Gergő

A tavaly távozó Ferrari-elnök, Luca di Montezemolo elárulta: ha nem történik a tragikus kimenetelű suzukai baleset, nem lenne kérdés, ki lenne Kimi Raikkönen utódja a maranellói F1-es csapatnál.

A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo a Sky Sport Italiának megerősítette, hogy balesete előtt már kijelölték Jules Bianchit Kimi Raikkönen utódjának. A péntek éjszaka elhunyt francia versenyző 2009 végétől haláláig a Ferrari kötelékébe tartozott, ő volt az első versenyző, akit a maranellóiak versenyzői akadémiájukba szerződtettek, 2011-ben pedig az istálló hivatalos tesztpilótai pozícióját is ő töltötte be.

bianchi_ferrari_

„Jules Bianchi egy volt közülünk, a Ferrari családhoz tartozott, s őt választottuk ki magunknak a jövőre, miután véget ért az együttműködésünk Raikkönennel” – nyilatkozta Montezemolo. „Egy kiváló srác volt, visszafogott, gyors, képzett és erősen kötődött a Ferrarihoz. Fényes jövő állt előtte, ám a végzet elragadta őt, s ez most nagy ürességet hagy maga után” – tette hozzá az egykori Presidente Bianchiról, aki a feltételezések szerint az idei évet a Saubernél töltötte volna, mielőtt 2016-ban átigazol a Ferrarihoz.

Montezemolo természetesen az elhunyt versenyző családjáról is szólt néhány szót: „Közel állok hozzájuk, óriási bátorságot mutattak az elmúlt hónapokban, ebben a nehéz időben, s ugyanez mondható el minden barátjáról a Ferrarinál. Egy szuper srácot veszítettünk el, akire mindenki nagy szeretettel fog emlékezni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: