Kiűznek az olimpiáról sportágakat?

Az utolsó ókori olimpia után 1503 évvel, 1896-ban Athénban rendezték meg az első újkori olimpiát, műsorán 9 sportág versenyeivel, 14 ország harmadfélszáz sportolójának részvételével. Napjainkban a nyári ötkarikás játékok programjában 26 nagy sportág van jelen, egyikük – konkrétan az úszás és a vízilabda mellett a műugrást, a műúszást és a nyíltvízi úszást is magába foglaló vízi sport – öt szakággal is, és akárcsak legutóbb 2008-ban, Pekingben, a következő csúcstalálkozón, Londonban a jövő esztendő júliusában-augusztusában is összesen 302 versenyszámban osztanak érmeket. A 2016-os riói olimpiára azonban változhat az olimpiai sportágak afféle bérelt helyzete, méghozzá jócskán…

    
    Merthogy az ötkarikás világesemények gazdája, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) London után afféle "profiltisztításra" készül, azaz – kevésbé finoman fogalmazva – akár több sportágat is kiebrudalhat a hivatalos programból. Nem eszik azért olyan forrón a kását – mondják némelyek, amire persze okkal replikáznak azok, akik a baseball és a szoftball 2006-ban kimondott száműzetését hozzák fel nagyon is riasztó, és főleg létező példának. Évtizedeken át alapvetően az a tétel állta meg a helyét, hogy bekerülni roppant nehéz, kikerülni ugyanakkor gyakorlatilag lehetetlen. Ennek vetett véget a baseball (és női változata) "kiakolbólítása" a kiváltságosnak számítók köréből, bár korábban is előfordult némelyek kipenderítése (lásd baszk pelóta, kötélhúzás, krikett, lovaspóló, motorcsónak-versenyzés) a kevésbé jellemző elterjedtségből is fakadó érdektelenség és/vagy éppen gyenge nemzetközi szervezettsége, olykor nem annyira olimpiához illő jellege miatt. És éppenséggel az is megesett egyikkel-másikkal – említsük meg ehelyütt napjaink egyik divatsportját, a teniszt -, hogy csak átmenetileg tűnt el a kínálatból, a fehér sport jelesül az 1988-as szöuli olimpián bukkant fel újra 1928-as letűnését követően.
   
Nemkívánatos végeredmény
   
    A miértre adandó választ keresve előrebocsátandó: nem mintha a NOB-nak nem lenne joga a karcsúsításhoz! Merthogy "főnökként" felel a négyévenkénti csúcseseményért gyakorlatilag minden szempontból, ennél fogva a programot is átírhatja, ha akarja, pláne, ha a legfőbb véleményformálók úgy látják, ennek vagy annak a sportnak valamilyen okból nincs helye az ötkarikás műsorban, amely tagadhatatlanul igen zsúfolttá vált napjainkra.
    Amennyire a kezdeteknél érthető volt a törekvés a sportágak palettájának minél erőteljesebb szélesítésére, annyira vált gátjává is a "normális" olimpiának a túlméretezettség: a játékok már-már kezelhetetlen sportági programja meg a 10 ezer felett állandósult versenyzői létszám, továbbá a kísérők, szakvezetők, sportpolitikusok, tisztségviselők, szakemberek, edzők, orvosok, gyúrók, és nem utolsósorban a Londonra már húszezresre duzzadó médiahadsereg mind markánsabb jelenléte (utóbbi "változó tételnél" maradva: a 2000-es sydneyi játékokon nem kevesebb, mint 16 ezer televíziós és újságíró dolgozott). Mindez hosszan tartó, több évtizedes folyamat korántsem kívánatos végeredményének tekintendő.
    Az elkerülhetetlen felfutás időszakában, az újkori olimpiák mind népszerűbbé válásával fokozatosan duzzadt a sportágak mellett a részt vevő nemzetek száma is egyre nagyobbra, a szereplők táborának bővülése pedig a női sportolók megjelenésével vált még inkább pezsgővé. Ha eltekintünk a bojkott sújtotta és fogyatékosságáért kivételnek tekintendő két legújabb kori olimpiától – az 1980-as moszkvaitól és az 1984-es Los Angeles-itől -, a folyamatos szaporulat érhető tetten: 1988-ban 23 sportágban csaknem 8400-an, 1992-ben Barcelonában 25-ben több mint 9300-an, 1996-ban Atlantában 26-ban 10 300-at meghaladó számban, 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban ugyanúgy 28-ban és egyformán valamivel 10 600-nál többen, legutóbb, 2008-ban Pekingben pedig szintúgy 28 sportágban – 204 nemzet képviseletében – a 11 ezret is meghaladó számban versenyeztek a földkerekség legkiválóbbjainak csúcstalálkozóján.
   
Előrosta
    
    Az utolsó adatpár jövőre Londonban csökkenni fog, mert a már nemigen kezelhető olimpiai tömeg, a monstre jelleg eltüntetésének kényszere utat tört, így már a változtatás jegyében született meg az előrosta, vagyis az olimpiai kvalifikáció rendszere is.
    A NOB-tól minden sportág megkapta a maga kvótáját, és az érintettekre maradt, hogy a maximális ötkarikás indulói keretüket hogyan töltik fel, milyen válogatási szisztéma segítségével alakítják ki a férfi és a női szereplők körét.
    Merthogy a lányok-asszonyok – amúgy helyeselhető – emancipációja az erősebb nem rovására történhetett csak meg, például a súlyemelőknél vagy a Londonban bemutatkozó női ökölvívók esetében is a sportági férfikategóriák számának csökkentésével felszabadult helyek elnőiesítésével oldották meg a "nemi gondokat". Ám ezzel együtt sem sikerült persze véget vetni a gigantizmusnak, összességében alig csökkent az ötkarikás résztvevők mennyisége, mert hát még Londonban is 10 600 körül lesz az indulók száma.
    Ráadásul a baseball és a szoftball utódjaként, ha úgy teszik a helyére a sorban ott ácsingózók közül időközben – és korántsem szupernépszerűsége miatt, mint sokkal inkább kellő érdekérvényesítő ereje, a sportbizniszes hátországnak köszönhetően – felvettek kettőt is: a golfot és a hét fővel játszott rögbit. Velük 2016-ra, Rióra újfent 28-ra nő vissza a nyári olimpiai sportágak száma. (Csak zárójelben rögzítjük: mindkét sportág visszatérőnek számít, igaz, a golf és a rögbi is nagyon régen, előbbi 1904-ben, utóbbi pedig 1924-ben volt olimpiai sportág.)
    Részben ezért is tetszik elkerülhetetlennek a csonkítás, bizonyos sportág(ak) áldozatul vetése. No de mely(ek)é?

A kulisszák mögött ádáz sportdiplomáciai harc (is) folyik a bennmaradásért. A nagy tülekedésben a veszélyérzettel leginkább telítődöttek minden áron próbálnak talpon maradni, és különféle ígéretekkel, meg konkrét lépésekkel, önmérsékletet mutató intézkedésekkel vagy éppen annak bizonygatásával igyekeznek minél jobb bizonyítványt kiállítani magukról, hogy az ő sportáguk a tévében is jól mutat, nézők sokaságát vonzza, igény van rá, ennél fogva neki igenis maradnia kell.

    Tudniillik az egyik vezérszemponttá az nőtte ki magát egy-egy diszciplína olimpiai értékállóságának megítélésében, hogy eseményeinek, versenyeinek mekkora a nézettsége, miközben másodlagossá vált, hogy mióta van programban, milyen veretes a múltja, mennyire elterjedt, hány kontinens országában mily sokan űzik.
   
Gőzerővel nyomulnak
    
    Persze léteznek úgynevezett alapsportok, így az 1896-os nyitányon jelen volt kilenc – atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, úszás és vívás -, amely afféle szent tehénnek számított és talán még számít ma is, de mérget azért ne vegyünk rá, hogy megingathatatlan még akár annak a négynek a helye is, amely pedig hiánytalanul szerepelt az összes eddigi játékok műsorán, miközben a társak – kisebb-nagyobb megszakításokkal – hol helyet kaptak a programban, hol nem.
    A kvartettből az atlétika, a torna és az úszás nyilván ott lesz a 2016-os vagy éppen a 20-as és 24-es olimpián is, a népszerűséget illetően alaposan visszaesett vívás azonban már nem biztos, hogy az érinthetetlen kategóriában marad hosszabb távon is. A "kilencek" közül – főleg a doppingolással összefüggésben – könnyűnek találtathatik a kerékpározás, a korábbi első számú, bár a szigorú ellenőrzések nyomán a különösen doppingérzékenyek élvonalból kikerült feketebárány, a súlyemelés, a bírálók szerint unalmas, követhetetlen és drága sportlövészet és vitorlázás, de a birkózás sincs abszolút biztos helyzetben. A "huszonnyolcak" közül a veszélyeztettek körébe sorolják még mindenek előtt a tekvondót, a cselgáncs után másodikként bekerült keleti harcművészetet, de az olyan "magyar sportokat", vagyis a mi szempontunkból igen eredményes ágazatokat is érheti meglepetés, mint az öttusa vagy a vízilabda, de vannak ellenszószólói a kajak-kenunak, a tollaslabdának, a gyeplabdának vagy éppen a lovaglásnak is…
    A nézőszám, a szponzorok felvonulása szemszögéből is rendkívül fontos és a mérlegelési szempontok közé tartozik a vonzerő – vagyis hogy hány embert tud látványosságával a versenyszínhelyre vagy a tévé képernyő elé csábítani az adott versenyág -, a közérthetőség, tehát hogy mennyire követhetők és egyértelműek a történések, mert a negatív összkép is megpecsételheti egy-egy sportág olimpiai sorsát.
    Az "újoncok" – a NOB támogatói között is fellelhető amerikai mamutcégek pénzelte golf vagy a NOB-elnök által leplezetlenül pártolt rögbi – gyors kikerülése nem nagyon valószínűsíthető, bár a programba bejutni akaró többi – így a legutóbbi szavazáson vesztes karate, fallabda és görkorcsolya – változatlanul gőzerővel nyomul, a baseball és a szoftball is mielőbb vissza próbál térni, és azon van, hogy a következő cserealap ő legyen a csaknem tucatnyi veszélyövezeti sportág valamelyikének a rovására.
    Ami tény: Jacques Rogge mandátuma 2013-ban lejár, és már nem lesz megválasztható újabb periódusra. Ennek ellenére, bár testületi a döntés, az ötkarikás világmozgalom első emberének a szava – vagy éppenséggel a voksa – nyilvánvalóan többszörös súllyal esik latba. Így tehát az is kérdés, vállalja-e a belga sportdiplomata annak ódiumát, hogy elköszönése előtt ő legyen akármelyik kikerülő sportágnak a hóhéra, vagy éppen az "utánam a vízözön" jegyében NOB-elnöksége búcsúszakaszában igenis vállalja a nevéhez kötődő "gyilkos" szerepét.

Jancsó Kornél – MTI