Kjaer közel áll a hosszabbításhoz

Olasz sajtóinformációk szerint Simon Kjaer 1+1 évvel meghosszabbítja a szerződését a Milannal és az egyezség fizetésemelést is fog tartalmazni.

A dán válogatott középhátvédnek az aktuális szezon végéig szól a szerződése a piros-feketékkel, azonban néhány hete elmondta, hogy a klub vezetősége tudja a szándékát a jövőt illetően és várja a hívásukat a hosszabbítás kapcsán.

A Calciomercato és a Tuttosport beszámolója szerint Kjaer közel áll ahhoz, hogy 2023. június 30-ig – plusz egy ÉVES opcióval 2024-ig – hosszabbítson a Milannal.

A 32 éves védő tulajdonképpen a tavaly januári érkezése óta kulcsember a Milanban és vezéregyéniséggé vált a pályán illetve az öltözőben is. A várakozások szerint Kjaer az új szerződés mellé fizetésemelést is kap, így a jelenlegi 1,2 millió eurós éves bére 1,5 millió euróra fog emelkedni.

A Milan vezetősége Kjaer mellett további három fontos játékos hosszabbításáról is megkezdte az egyeztetéseket, így folyamatban vannak a tárgyalások Theo Hernández, Rafael Leao és Ismael Bennacer új szerződéséről is.