Klubalapító program a rögbiben

image

A Magyar Rögbi Szövetség (MRGSZ) meglévő klubok támogatása helyett újak létesítésével fejlesztené a sportágat. A kezdeményezés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az újonnan alakult Kék Nefelejcs Rögbi Klub játékosa, Szabó István U-20-as válogatott lett. Az „Alapíts Új Rögbiklubot!”-program részleteiről Böhm Balázs, az MRGSZ főtitkára beszélt lapunknak, kis kitekintéssel a sportág további bástyáira, az egyetemi és a női rögbire.
– Miért ezt az irányelvet választották?
– A magyar rögbitérkép üres foltjait szeretnénk kitölteni. A sportág vonala Észak- és Dél-Magyarországon központosított, ezt szeretnénk szélesíteni, továbbá megcéloznánk olyan városokat, mint Győr, Debrecen, Nyíregyháza, Zalaegerszeg és Siófok. Az éves büdzsé egy részét, ötszázezer forintot fordítjuk arra, hogy segítsük a klubalapítást. A Nemzetközi Rögbiszövetségnek, az IRB-nek van egy karitatív szervezete, amely a támogatásra szoruló nemzeteknek juttat segélycsomagokat. Tavaly több felszerelést kaptunk tőlük: labdákat, bójákat, sportruhákat, edzésanyagokat. Ezeket tudjuk ingyen odaadni az arra érdemes csapatoknak. A hangsúly a csapatvezetésen, az elkötelezett edzőkön, játékvezetőkön és játékosokon van. A rögbi ugyanis széles bázisú sport, így legalább husz-huszonöt sportoló kell ahhoz, hogy egy csapat életképes legyen.
– Az új klubalapítók három-négyórás tréningen vesznek majd részt. Miből áll a továbbképzés?
– Évről évre hirdetjük meg képzési rendszerünket, amelyet három részre lehet osztani: az edzők, a játékvezetők és a csapatvezetők, vagyis a sportmenedzserek fejlesztésére. Az órákon megtanulhatják a közösségszervezést, a pályázatírást, az anyagi javak kezelésének folyamatát, a gazdasági és jogi ismeretek mellett. Az edzőképzést illetően az IRB négy kategóriát hirdetett meg, level 1, 2, 3 és 4-es szinten. Itthon két level 3-as edzőnk van, amely nemzetközileg is igen jó szintnek számít, éppen ezért azok számára biztosítunk oktatási anyagokat, akik a kettes szintről feljebb lépnének.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.utanpotlassport.hu/2011/12/26/klubalapito-program-a-rogbiben/