Klubot vált a Salzburg magyar tehetsége – bármikor visszavásárolhatják 

A Red Bull Salzburg tavaly decemberben hosszabbított Bukta Csabával, aki a több, ráadásul élvonalbeli játéklehetőség reményében a tavaszt az Altach csapatánál töltötte kölcsönben. A 17 találkozót magába foglaló kölcsönjátéka pedig igen jól sikerült, hiszen a csakfoci.hu információi szerint a helyi Bundesliga 10. helyén végzett klub a most kezdődő szezonban is megtartaná a játékojogát, ezen dolgoznak már hetek óta, a Salzburg pedig amiatt, hogy folyamatosan játékban legyen a fiatal támadó, átengedné a tehetségét ezen a nyáron is.

Úgy tudjuk, a megállapodás szerint Bukta szerződésében egy olyan kitétel is szerepel majd, amely szerint a címvédő bármikor visszavásárolhatja a játékost.

Az utánpótlás-válogatott labdarúgót képviselő CMG menedzserirodánál megerősítették, hogy Bukta ebben az idényben is az Altachnál futballozik majd, de részleteket nem árultak el a klubváltásáról.

Mindegyik fél számára optimális megoldás született, mert Csaba így most, a számára rendkívül fontos időszakban folyamatos felnőtt első osztályú játéklehetőséghez jut. Ami az ő korában valóban a legfontosabb – mondta Pataky Tibor, a CMG társtulajdonosa honlapunknak.

FRISSÍTÉS: Az Altach időközben hivatalosan is bejelentette, hogy Bukta Csaba 2024-ig érvényes megállapodást írt alá a klubbal.

Egy idei interjúnk Bukta Csabával:

Interjú a Salzburg magyar tehetségével: “Nem zavar, hogy a nemzetközi szinten is az egyik legjobb játékoshoz hasonlítanak”