Kokaint fogyasztott a taxisofőr, aki a Fradi és a Diósgyőr egykori focistájának a halálát okozta

Tavaly február elején számoltunk be arról a tragikus hírről, hogy 38 éves korában elhunyt Halgas Tibor. A Ferencváros, a Pápa, a Diósgyőr, a Soroksár, a BKV Előre, a Cegléd, a Kazincbarcika és az RKSK egykori labdarúgója tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett.

A taxis a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton előzésbe kezdett, ennek során áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a volt magyar bajnok futballista ellenkező irányból érkező kocsijával, amely a baleset következtében megpördült, a szalagkorlátnak ütközött, majd az annak jobb oldalán lévő fás területen állt meg. A sportoló olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.

Az elkészült toxikológiai szakvélemény szerint kokain bomlásterméke volt kimutatható a taxisofőr szervezetében.

A szakértő szerint a terhelt a mintavételt megelőző 8-12 órával korábban fogyaszthatott a kábítószerből, ezért annak hatása a baleset idején még fennállhatott. Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a korábban elrendelt kényszerintézkedés meghosszabbítását.

A sofőr kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ha bebizonyosodik a bűnössége.

Ráadásul a gyanú szerinti bűncselekményt három másik büntetőeljárás hatálya alatt, érvényes vezetői engedély hiányában követte el. Bár a gyanúsított a baleset időpontjában nem rendelkezett jogosítvánnyal, ennek ellenére taxizásból élt – írja a 24.hu.