Koko nem kell a szövetségnek?

Koko.jpgA Magyar Ökölvivó Szövetség kft.-ként működik Csötönyi Sándor irányítása alatt, a szakma egyáltalán nem képviselteti magát, a versenyzőknek például saját pénzükből kell elutazniuk edzőtáborba – állította a Nap-keltében Kovács "Koko" István.

Minden idők egyik legeredményesebb magyar ökölvivója szerint a szövetség a szakma képviselői helyett olyan emberekkel van kibélelve, akik mind Csötönyi akaratát teljesítik. Koko beszélt arról is, hogy szívesen bekapcsolódna a testület munkájába, mát többször fel is ajánlotta segítségét, Csötönyi azonban, aki valóban nagy vehemenciával, de nem feltétlenül önzetlenül képviseli a szakág ügyeit, nyilvánvalóan nem látja ott szívesen, mert az olimpiai bajnok állítólag még nem futotta be ehhez a maga útját. Korábban egy "kamu" pozíciót ajánlott neki, most pedig azt mondja, valakinek a helyére esetleg beférhetne, Koko azonban, aki úgy érzi, helye lenne a testületben, ezt nem szeretné. (www.profibox.hu)