Koman az NB II-ben folytatja – hivatalos

– Volt ugyan most is külföldi lehetőségem, de azért fogadtam el mégis a DVTK ajánlatát, mert meggyőző volt számomra az a rövidtávú projekt, amit a klub felvázolt – nyilatkozta Koman Vladimir a dvtk.eu-nak..

– Jó érzésekkel tértem vissza Diósgyőrbe, hiszen a közeget ismerem, a feladat adott és korábbi diósgyőri csapatkapitányként ez most egy személyes kihívás is számomra, hiszen a DVTK-nak az élvonalban van a helye. Azért jöttem, hogy segítsek a klubnak ezt a célt elérni. Nagyon meglepődtem, amikor megérkeztem, hihetetlen, hogy mennyi minden változott, mióta elmentem. Akkor egy rozoga stadionunk és csak egy-két edzőpályánk volt, ma pedig már tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy a legjobbak között szerepeljen a klub. Most az a legfontosabb, hogy mielőbb kialakuljon egy jó társaság, egy jó csapat, egy jó közösség, mert az mindig viszi előre az embert. De nagyon nagy szükségünk van a szurkolótáborra is, hiszen most mindenkinek egy irányba kell eveznie. Nagyon fontos, hogy megkapjuk a lelátóról a támogatást, főleg az itthoni mérkőzéseken. Úgy tudom, hogy a csapat 3/4 része fiatal játékosokból áll, ezért is nagyon nagy szükség lesz a drukkerek támogatásra. Nehéz bajnokság vár ránk, de egyértelműen fel kell jutnunk. Az elmúlt években mindenhol 77-es számmal szerepeltem, szerettem volna Diósgyőrben is ezt a mezszámot viselni, azonban miután megtudtam, hogy José Luque is ebben játszott és a klub 10 évre vissza is vonultatta a számot, így végül a 23-ast választottam.