Komoly ellenfelek ellen a Mikulás Ralin

Rali

2015. december 4. péntek, 09:10

Szerző: Labancz Krisztián

Újra eljött a december, az év utolsó hónapja. Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, a Mikulás a csomagokon kívül egy igazán jó versennyel is készül a ralis társadalomnak.

Idén immáron 19. alkalommal kínál Veszprém és környékén lehetőséget arra, hogy egy év végi autózáson vegyenek részt a párosok a téli uborkaszezon előtt. Balogh Jani és Holczer Dani is versenyautóba ül a hétvégén. A sikertelen Mecsek Rally után tele motivációval egy igazán jó versenyre készülnek a kedvenc felületükön, murván.

bj_szombathelyrally15_45

Balogh Jani: „Terveztük a szezon elején és igyekeztünk úgy alakítani a programunkat, hogy év végén még autóba tudjunk ülni. Szívfájdalom lett volna kihagyni ezt a Mikulás Ralit, hiszen öt hónapja nem volt szerencsénk murván menni. Nagyon örülünk, hogy újra versenyezhetünk és ennek megfelelően elég komolyan fogjuk venni ezt a megmérettetést is. Nem élményosztásra, hanem komoly versenyzésre készülünk.”

A bajnokság szezonzáróját, a 49.Mecsek ralit hamar fel kellett adniuk. Az esőben teljesített prológ után az első éles gyorsasági szakaszon motorhiba miatt le kellett adniuk a menetlevelüket, így kiállni kényszerültek.

Balogh Jani: „Az autó egy átvizsgáláson esett át, mindamellett, hogy egy új motort kapott, ami Pécsett teljesen tönkrement. Ezzel az új erőforrással és murvás tapasztalatainkat elővéve megpróbálunk helyt állni ebben a mezőnyben. Ha megnézzük a nevezési listát ez egy jó játéknak tűnik.  Komoly játszótársakat kaptunk, akik mindenképpen mérvadóak számunkra. Próbálunk helyt állni és ott loholni az elejében.”

A Mikulás hétvégéjének programja pénteken kezdődik egy teszttel. Ahogy azt egész évben, most is komolyan fogja venni Jani, Dani és a csapat és megpróbálnak felkészülni az éles szakaszokra.

bj_szombathelyrally15_43

Balogh Jani: „Pénteken egy éles próbával rázódunk vissza az aszfalt burkolatú futamok után murvára.  Mint minden versenyre úgy most is kész taktikával és beállításokkal készülünk. Ezeket szeretnénk most is kipróbálni és finomítani. A nyári veszprémi tapasztalatokat és a mostani körülményeket szeretnénk összefésülni.  Szombaton pályabejáráson mérjük fel a pályák minőségét, vasárnap pedig nekilódulunk a 6 gyorsaságinak és a cirka 70 kilométeres össztávnak.”

A verseny programja rejt némi újdonságot, hiszen a kislőtéren a most kijelölt irányban még nem volt lehetősége autózni a párosoknak. Valamint a jutaspusztai körgyors is izgalmas lesz a pálya szélén állóknak.

Balogh Jani: „Lesznek újdonságok, hiszen a lőtéren ebben az irányban még sose mentem, így egy teljesen új itinert kell készítenünk. Nem lesz lehetőségünk a korábbi felírások finomítására. A csapat összetételét tekintve meg lévő kottából játszunk. Dani ezúttal nem vendégszerepel, az autó és a csapat is a megszokott felállást mutatja. A technikai paramétereket tekintve nem húzzuk túl a kocsit, hiszen nem szeretnénk egy esetleges meghibásodás miatt hátrányt szenvedni, valamint a levihető teljesítmény is szűk keretek között mozog. Szeretnénk egy gyors autózással sikeres versenyt magunk mögött tudni és minél jobb eredménnyel a célba érni.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS