http://formula.hu/parc-ferme/11525
Utoljára utazott Malajziába az F1-es mezőny tagjaként az év végén visszavonuló Felipe Massa, a szokásos szálláshelyén pedig olyan édességgel fogadták, amit kár megenni, sőt még a padlóra is üzenetet írtak neki!
Verstappen ételfutárt játszik egy holland reklámban
http://formula.hu/parc-ferme/11524
Egy F1-es pilóta becsönget, rezzenéstelen arccal átadja a rendelést, majd lecsapja a sisakrostélyt és a szűk kertvárosi utcákon el is száguld Red Bulljával. A család pedig csak néz, hogy mi is történt éppen.
Egyetlen izzadtságcsepp van Raikkönen homlokán
http://formula.hu/parc-ferme/11523
Készüljünk fel egy felettébb szórakoztató videóra, amelynek közelgő érkezését az alábbi előzetessel harangozza be a Ferrari. Kimi Raikkönen jó finnhez méltóan szaunában edzett a sepnagi hétvégére. Kíváncsian várjuk a teljes anyagot!
A McLarennel érkezik meg a változás szele a Formula-E-be
http://formula.hu/parc-ferme/11522
A McLaren F1-en kívüli projektekkel foglalkozó részlege, a McLaren Applied Technologies nyerte meg a Formula E pályázatát, így ők szállíthatják a sorozat akkumulátorait a 2018/19 és a 2019/20-as évadban, vagyis az ötödik és hatodik szezonban. A kiválasztás során az FIA olyan jelentkezőkkel szemben szavazott bizalmat a wokingiaknak, mint a Porsche, a Mahindra, a Renault vagy az egységeket jelenleg is szállító Williams.
A McLaren érkezése vízválasztó lesz a Formula-E számára, hiszen az ötödik szezontól már olyan, a jelenleginél jóval hatékonyabb akkumulátorokat fog használni a sorozat, amelyek a teljes versenytávot kibírják, így nem lesz szükség autócserére a futam közben.
Erős kezdés után még erősebb visszaesés – Alonso nem remekelt az F1-es kvízen
http://formula.hu/parc-ferme/11521
A mezőny egyetlen tagja sem ússza meg, hogy a szezon során valamikor részt vegyen egy tíz kérdésből álló kvízben, amelyen letesztelhetik, mennyire vannak tisztában önmaguk és csapatuk F1-es sikereivel. Alonso négy jó válasszal erősen kezdett, de amikor saját győzelmei és a McLaren múltbeli sikerei kerültek terítékre, folyamatosan mellélőtt. “Remélhetőleg a csapat nem fogja megnézni ezt a videót, mert a McLarennel kapcsolatos egyetlen kérdésre sem válaszoltam jól!” – zárta a különös interjút Alonso.
Raikkönen tűzoltónak állt Malajziában – na, ebből mi lesz?
http://formula.hu/parc-ferme/11520
Na, ez mi akar lenni? A Kuala Lumpur-i tűzoltóság leckéket ad a Ferrari pilótájának a lángok megfékezésének tudományából? Már várjuk a videót, mert úgy tűnik, Kimi itt még honfitársa, Heikki Kovalainen túzoltási mutatványát is képes lehet überelni!
Ericsson alaposan összetörte magát, miután elütött egy csirkét
http://formula.hu/parc-ferme/11519
Nem vicc, maga a svéd pilóta mellékelte az alábbi, nem túl bizalomgerjesztő képeket balul sikerült biciklis edzése után.
“Nem ajánlatos elütni egy (nagy) csirkét, miközben 45 km/órás tempóval haladunk. De már összefoltoztak és készen állok a hétvégére” – írja a Sauber pilótája, akit kisebb sebei és horzsolásai ellenére nem fenyeget az a veszély, hogy ki kelljen hagynia a Malajziai Nagydíjat.
Kiszivárgott Lewis Hamilton ballagási tablóképe
http://formula.hu/parc-ferme/11518
A kép a Mercedes partnere, a Hugo Boss egyik fotózásán készült a világbajnokról, majd a csapat osztotta meg közösségi oldalán, hogy reklámozzon egy sajtóeseményt – nekünk mégis az ugrott be róla, mintha valaki lefényképezte volna a brit középiskolai tablófotóját.
Rocksztárokként fogadták Hamiltont és Rosberget „hazai” versenyükön
http://formula.hu/parc-ferme/11517
A Mercedes főtámogatója, a Petronas révén második otthoni futamaként tekint a Malajziai Nagydíjra, így a két pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg részvételével közönségtalálkozókra is sor került Kuala Lumpurban: helyiek ezrei voltak kíváncsiak az F1-es élmenőkre.
Egy magyar rajongó egészen remek összefoglaló videó készített a legutóbbi F1-es futamról
http://formula.hu/parc-ferme/11516
Bízzunk benne, hogy ez a hétvége is hasonlóan szoros csatát hoz!
És még mindig az évfordulók: nagyon boldog 48. születésnapot kívánunk Michael Schumacher legnagyobb ellenfelének!
http://formula.hu/parc-ferme/11515
Isten éltesse a repülő finnt, hazája legsikeresebb F1-es pilótáját! Mika Hakkinen karrierjéről a linkre kattintva olvashatsz bővebben.
Ez is szeptember 28-án történt: Montoya elveszíti esélyét a bajnoki címre
http://formula.hu/parc-ferme/11513
Mindez 2003-ban történt az USA Nagydíjon – egy akkoriban erősen vitatott döntéssel a stewardok részéről:
Évforduló-dömping: kezdjük azzal, mi történt ma nyolc éve?
http://formula.hu/parc-ferme/11512
Számos érdekes és fontos dolog történt az autósportban szeptember 28-án, de talán egyiknek sem volt akkora hatása, mint a ma 8 évvel ezelőtti, 2008-as Szingapúri Nagydíjnak… Nem is mondanánk többet, aki nem tudja miről beszélünk, nézze meg a videót, vagy kattintson a fenti linkre!
Ők voltak a szezon 10 legjobb IndyCar-versenyzője?
http://formula.hu/parc-ferme/11511
A neves brit Autosport magazin szakértője, Bruce Martin összeállította az idény 10 legjobb IndyCar-pilótákának listáját. Az első két helyezett egyáltalán nem meglepő, a bajnoki dobogós Helio Castroneves “visszasorolása” és Sebastien Bourdais “előretörése” bajnoki 14. helyéről viszont szembetűnő. Egyetértetek a listával?
1. Simon Pagenaud
2. Will Power
3. Scott Dixon
4. Josef Newgarden
5. Graham Rahal
6. Helio Castroneves
7. Ryan Hunter-Reay
8. Sebastien Bourdais
9. James Hinchcliffe
10. Juan Pablo Montoya
Íme, Jose Maria Lopez új Citroenje!
http://formula.hu/parc-ferme/11510
Persze kicsit sarkítottunk, hiszen a Formula-E csapat neve DS Virgin, de pontosan ismerjük a megfelelő összefüggéseket… Az istálló bemutatta új festését, melyet a harmadik szezonban használnak Pechito és Sam Bird autóján:
Nézz be velünk a leghuncutabb gyárba!
http://formula.hu/parc-ferme/11509
A Liqui Moly tavalyi naptársorozatában három gyönyörű modell egy gyártelepen mutatja meg bájait – ide vagy a képre kattintva érheted el a galériát, de tudod, csak akkor, ha már elérted a megfelelő életkort…
Amikor lélekben már mindenki Sepangra készül, erre a Pirelli bedobja a suzukai gumikat
http://formula.hu/parc-ferme/11508
Egy héttel a Malajziai Nagydíj után az F1 mezőnye már Japánban száguld majd, a gumicég pedig 10 nappal a versenyhétvége kezdete előtt időszerűnek érezte, hogy kiküldje szokásos közleményét, amelyből kiderül, a versenyzők milyen abroncskeverékeket választottak maguknak a nagydíjra. Hatalmas eltérések nincsenek, de feltűnő, hogy a Ferrari választotta a legtöbbet a leglágyabb keverékből.
Az előttünk álló hétvége gumiválasztásait itt találjátok.
Sepang 2005: Amikor a kimerültség az örömöt is felülírta
http://formula.hu/parc-ferme/11507
Fernando Alonso emlékezik meg első malajziai győzelméről, amit 2005-ben szerzett egy forró és rendkívül megterhelő versenyen. “Az akkori autók tempója és a körülmények az emberi test határait feszegették” – írja a spanyol, aki gyakran visszasírja azokat a számára jóval élvezetesebb időket. Alonsónak és a második helyen végző Jarno Trullinak szinte örülni sem maradt erejük a másfél órás sepangi hajtás után – a Toyota olasz pilótája ráadásul egy elhunyt barátját is gyászolta, így végképp az érzelmek rengetegében úsztak a dobogósok.
Bottas csinált egy órát, aztán lemérték vele, hogy mennyire gyors
http://formula.hu/parc-ferme/11506
Nagyon leegyszerűsítve így lehetne összefoglalni, hogy miről szól a Williams óragyártó partnerének alábbi reklámfilmje. A finn ellátogatott az Oris műhelyébe, ahol megmutattak neki néhány fogást az időmérők összerakásának precíz mozdulatai közül. Aztán, mivel érdekesebb jármű valószínűleg nem volt kéznél, és egy autóversenyző vendéget mégiscsak meg kell versenyeztetni valahogy, egy kis rolleres száguldással zárták a napot.
Nem mindennapi látvány: Albert herceg versenyautót vezet Monacóban
http://formula.hu/parc-ferme/11505
II. Albert monacói herceg köztudottan az autóversenyzés nagy kedvelője, így nem is a véletlen műve, hogy az F1 után immár minden második évben a Formula-E is megfordul a városállamban. A jövő májusi elektromos verseny népszerűsítése gyanánt a herceg egy különleges lehetőséget kapott: beülhetett a monacói licensszel versenyző csapat, a Venturi autójába, amellyel megtett egy kört a palota körül.