Komoly skalpot szerzett Cipruson a női válogatott

Markó Edina együttese 1-0-ra megnyerte a Ciprus Kupán lejátszott harmadik mérkőzését.

A magyar válogatott az olaszoktól és az osztrákoktól elszenvedett vereségek után a csoport harmadik helyéért lépett pályára a Ciprus Kupán, az ellenfél a világranglistán a mieinknél tíz hellyel jobban álló ír együttes volt. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, jelentős mezőnymunkával, kevés helyzettel. A 33. percben Szarvas Alexandra szabadrúgásból járt közel a gólszerzéshez, míg az írek csak a szünet után tudtak veszélyeztetni, a 48. percben Bírónak kellett nagyot védenie. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek, a mieink nagyon jól védekeztek, és a mezőnyben is enyhe fölényben játszottak, az írek nem tudtak meglepőt húzni a kapunk közelében. A 75. percben Szabó Viktória szabadrúgásból kapura lőtt, az ír kapus belekapott ugyan a labdába, de csak a saját kapujába tudta ütni azt (1-0).

A hajrá az ellenfélé volt, az utolsó bő tíz percben javarészt a magyar térfélen zajlott a játék, az írek a 80. percben egy kétes jogosságú büntetőt is kaptak, de a kapu fölé lőttek tizenegyesből. A hajrát fegyelmezett védekezéssel sikerült kapott gól nélkül zárnunk, így egygólos győzelmünkkel ért véget a találkozó.

A magyar válogatott harmadik lett csoportjában, szerdán az ötödik helyért játszik a walesi válogatott ellen.

– Nagyrészt kiegyenlített volt a találkozó, de annyiban végig a mi akaratunk érvényesült, hogy az írek nem tudtak meglepetést okozni, végig tudtuk, hogy mi várható tőlük, jól oldottuk meg a védekezést – mondta a mérkőzést követően Markó Edina szövetségi kapitány. – Csak az utolsó tíz percben játszott fölényben az ír együttes, de a védelmünk jól zárt, és végül megérdemelt győzelmet arattunk. Nagyon jót tett a lelkünknek, hogy sikerült begyűjtenünk egy komolyabb skalpot, mert hiába látszott az előző mérkőzéseken is, hogy jó úton haladunk, a győzelemre, mint megerősítésre nagy szüksége van minden csapatnak.

Magyarország-Írország 1-0 (0-0)
Magyarország: Bíró Barbara – Papp Dóra (Mosdóczi Evelin, 80.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Szabó Viktória, 58.), Tóth Gabriella – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin – Szuh Erika (Smuczer Angéla, 67.), Vágó Fanni (Sipos Lilla, 82.), Tóth Alexandra (Zágor Bernadett, 56.) – Szarvas Alexandra (Nagy Lilla, 89.)
G.: Szabó Viktória 76.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS